Előszó
Részlet a könyvből
A megszálló hadsereg két tisztje lassan lefelé indult a földalatti lépcsőjén, a Montparnasse állomáson, északi irányban. Elhaladtak a jegyszedő mellett, előbb az idősebbik, -...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből
A megszálló hadsereg két tisztje lassan lefelé indult a földalatti lépcsőjén, a Montparnasse állomáson, északi irányban. Elhaladtak a jegyszedő mellett, előbb az idősebbik, - harmincéves lehetett - azután a másik, korban és szolgálati években valamivel fiatalabb. Mind a kettő hadnagy volt.
A villamos éppen abban a pillanatban futott be, amikor a perronra léptek. Az idősebbik, Ottó Bredow, meggyorsította lépéseit és anélkül, hogy körülnézett volna, beszállt a legközelebbi kocsiba. A másik kutatóan nézett végig a szerelvényen. Aki megfigyeli, észrevehette volna, hogy kissé ideges.
A kocsi, amelybe beszálltak, zsúfolva volt. Az állóhelyen a kocsi közepén, különösen nagy volt a tolongás. Ebben az órában özönlöttek haza a munkások. Alkonyatkor hevesen megeredt az eső és minthogy az utasok legtöbbjének nem volt esernyője, ruhájuk átázott és a nedves szövet kellemetlen szaga összevegyült az ápolatlan testek szagával. A tolóajtók automatikusan becsapódtak és a kocsi elindult.
Ülőhely nem volt. A kocsiban senki sem állt fel, hogy a két tisztnek, vagy legalább egyiküknek felajánlja helyét. Bredow közömbösen támaszkodott a legközelebbi padhoz és kifelé nézett, de a sötét alagútban az ablaküveg csak az embertömeget tükrözte vissza. Bredow hadnagyot nem érdekelték útitársai. A másik azonban, Jodl hadnagy, körülnézett.
Azon a padon, amelyhez odaszorították, két fiatalember ült. Gúnyos, bosszantó, vigyorgáshoz hasonlatos arckifejezésük nem tetszett a hadnagynak.
Vissza