Sass Sylvia

Előszó

Ebben a Chagall-idézetben minden benne van, amiért ez a könyv elkészült. Sass Sylviáról már sok mindent tudhat az olvasó vele készült interjúkból, portréfilmekből, életrajzi adatait lexikonok, Ki kicsoda? és hasonló kiadványok elárulják. Mégis aki meg akarja ismerni az igazi arcát, annak ez a képeskönyv mindennél többet elárul személyiségéről.
A nyilvánosság előtt zajló rendkívül gazdag operaénekesi pályája közismert, azt is sokan tudják, hogy festőművész is, képeit számos helyen kiállították. A könyv célja bemutatni a két művészet találkozását az ő személyében. Ezért nem törekszünk most az énekesi pálya teljességének ismertetésére, jelentős szerepek, helyszínek szándékosan kimaradnak. „Csak" a festmények és szerepek kapcsolatát szeretnénk bemutatni vagy inkább elmesélni, hiszen érdekes, kedves történeteken keresztül ismerkednek meg a művésszel. Ő, aki világhírű sztár, természetesen őrizkedik a kíváncsiskodó, bizalmaskodó kérdésektől, lesipuskás fotósoktól. Annak ellenére, hogy zárkózott, sőt szemérmes egyéniség, hihetetlenül kitárulkozik, szinte „kiadja magát" festményeiben, amelyek szorosan kapcsolódnak az énekléshez.
Miért kezd egy befutott, népszerű, ünnepelt operaénekesnő festeni? Talán mert a zene által nem lehet mindent kifejezni, amit a szerepein keresztül átél. Vagy mert magányosnak érzi magát, különösen egy idegen szállodai szobában, egy idegen városban, ahol hosszú heteket kell töltenie? így volt ez 1975-ben Hamburgban is, a Cosi fan tutte bemutatójára készülve, amikor először érezte, hogy érzéseit le kell festenie, ez megnyugtatja. Azóta is egyik legfontosabb oka, hogy ecsethez nyúl: a nyugalom, a harmónia, a kiteljesedés megtalálása. Ráadásul olyan emberről van szó, aki ha belekezd valamibe, azt nagyon magas fokon, hozzáértéssel szereti csinálni. Ezért elmerült a képzőművészet szakmai rejtelmeiben. Technikailag tudatosan fejlesztette magát, hamarosan eljutott oda, hogy olyan neves művészettörténész, mint Dr. Pogány Ödön Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója így méltatta: „A hangok mögött színek vannak, vélte és hitte Liszt Ferenc. E képek nagy vonzóereje, hogy egy zenében nagy tehetség alkotta őket, megmutatva egy másik művészeti ágban is képességeit. Sass Sylvia képeit magas fokú színérzékenység, a kifejezés szándékának érvényesítése jellemzi. Motívumai az egyetemes művelődéstörténet motívumai. Bibliai, mitológiai témák és a táj, amiben élünk. Képein átélt emlékek kelnek életre sajátosan, ahogyan Ő látja azokat."
Stílusa egyéni, ugyanakkor példaképei ebben a művészeti ágban is vannak. Az egyik Chagall, akinél csodálja a képzelet elszabadulását a valóságtól, mélyen emberi érzelmekkel telítve. A színházat az ógörög idők óta a tragédia és komédia álarca jelképezi mindenütt a világon. A maszkok mint motívum végigkísérik festészetét is, hiszen énekesi pályája a színházhoz kötődik. Maszkot ölt magára a színpadon, ahol számtalan végletesen különböző karaktert jelenít meg. Eddig 41 főszerep, összességében 50 szerep áll mögötte. Legtettenérhetőbb nála a kapcsolat színház és festészet között, amikor előadás után hiányérzete marad. Az ábrázolt figuráról a zenén túl is van mondanivalója, ilyenkor segít a festés kiteljesíteni mindazt, amit megélt a szerep által. Csodálatos dolog Puccini, Verdi és a többi géniusz hőseit megeleveníteni, ez az előadóművészek kiváltsága, az interpretálás. Amit a vásznon kifejez az alkotás, az saját műve. Minden ecsetvonás meditálásból születik, miközben erőt merít a festésből, ami nemcsak a zenéhez kapcsolódik, de lelkiállapotot is kifejez, sőt filozófiai mélységeket ábrázol, sokszor a végtelen keresését, hitet, világnézetet, saját szubjektív látásmódja szerint. És mindazt, amit fontosnak tart az életben, leginkább az emberi kapcsolatokat, az összetartozást. Mindennek kézzelfogható csodálatos eredményei a képek. A festés, az alkotás és annak folyamata újabb erőforrás számára, intuíciót ad, ami visszahat a szerepek megformálására és új élményekhez vezet. Vissza