Előszó
Édesanyám.
Úgy ment el halkan, szerényen, észrevétlen.
Aludt. Lestük ajka pihegő megnyilását.
Hallgatuk szive halkuló dobogását.
Valaki siró imádságba fogott.
Szivünk egyszerre torkunkban...
Tovább
Előszó
Édesanyám.
Úgy ment el halkan, szerényen, észrevétlen.
Aludt. Lestük ajka pihegő megnyilását.
Hallgatuk szive halkuló dobogását.
Valaki siró imádságba fogott.
Szivünk egyszerre torkunkban dobogott...
Elaludt. Most egy esztendeje épen.
Egy esztendő! Itt az ideje immár
Emléket állitni áldott nevének.
De jaj, hogyan is örökítsem én meg
Az áldott arcot, a dolgos kezeket.
Aki semmit sem tett, csak szeretett:
Emléknek arról, tollam, mit is irnál?!
És amit irnék, ó kit érdekelhet?!
Hogy meddig élt és mennyit dolgozott,
Hogy mennyit sirt, mennyit imádkozott,
Hogy levelünket mily epedve várta,
Kapunkba hányszor tipegett ki: hátha...
S játszott velünk: édes őszhajú gyermek!
Vissza