Menni, menni, muszáj menni...

Fülszöveg

Az album a szegénységben élő gyermekek mindennapjainak bemutatására tesz kísérletet. A gyermekek szegénysége ma Magyarországon számos területen jelent megfosztottságot, kirekesztődést és nélkülözést, a bemutatott fotográfiák azonban nem csupán a szívszorító nyomor képi megjelenítésére vállalkoznak. A gyerekek a szélsőségesen rossz körülmények között is elsősorban gyerekek - akik örömre és szeretetre vágynak, akik játékok híján bármivel képesek játszani, akik az utolsó putriban is az otthon melegségét keresik, akik ugyanúgy örülnek egy szelet kenyérnek, mint szerencsésebb társaik a legdrágább csokoládénak. A képek - és az egész album - nem szánalmat kíván kelteni a nézőben, olvasóban, bár megmutatja a szinte elképzelhetetlenül rossz lakáskörülményeket, a szegényes ruhákat, a szemétre való játékokat. Nem is kívánja valamilyen romantikus felhőbe burkolni a szegénységet. Embereket, gyerekeket szeretnénk megmutatni, akik ugyanolyanok, mint mi vagyunk, mi, akiknek jó és divatos ruhája van, akik jó ételeket eszünk mindennap.
Az albumban szereplő fotókat nem befutott művészek készítették, hanem olyan fiatalok, akik egy-egy hetet eltöltöttek az ország hátrányos helyzetű régióiban olyan kistelepüléseken, ahol a szegénység az emberek nagy részét sújtja. A képeken szereplő emberek, gyerekek legtöbbjével a fotográfusnak nem csupán egy kattintásnyi kapcsolata volt, a hallgatók megismerték a családok mindennapi életét, a gyerekek egész héten kísérgették őket a településen, esetenként hosszabb kapcsolatok kezdődtek el a kép készítője és szereplője között. A jórészt városi, középosztálybeli diákok félelmei, előítéletei napok alatt szétporladnak, amikor a konstruált szegény (és roma) kép helyett valóságos emberek, valóságos reakcióit tapasztalják meg - a kötet célja (amennyiben a képek bárminek a közvetítésére képesek lehetnek) ennek az élménynek a megosztása.
A vizuális logika mellett egy verbális asszociációsort is közzé teszünk a könyvben. A fotók nem a szegénységtől szóló gondolatok illusztrációi, a szövegek pedig nem a képek értelmezésére, magyarázatára vállalkoznak. A nyelv és a kép olykor összekapaszkodó, de egymástól el is váló indáival szeretnénk elérni a kirekesztés-kirekesztődés társadalmi közhelyeinek újragondolását. A szövegek egy része a helyszíneken járt hallgatók be-számolóit tartalmazza, azokat az érzéseket, élményeket, amelyek az egy-egy hetes "terepmunka" során fogalmazódtak meg bennük.
Bemutatjuk emellett a településen dolgozó szakemberek: pedagógusok, szociális munkások, védőnők, önkormányzati dolgozók véleményeit is, amelyek más módon szubjektívek, mint a diákok benyomásai. Végezetül közöljük a szakterületet ismerő kutatók, közismert tudósok és művészek gondolatait is, amelyek a képek kapcsán fogalmazódtak meg bennük.

Fodor Kata Vissza