Mendemondák

Előszó

Ez a munka mintegy összetartozik Szájrul szájra könyvemmel.
A szálló ige és a mendemonda "két atyafi gyermekek". Mert rokon a nyelv kincsévé lett idézet és a köztudattá vált históriai pletyka. Mind a kettő szájrul szájra jár, mind a kettő nemzetek lelkének megnyilatkozása. Hasonlatosak a kelendőség dolgában is. A világ legmélyebb elméinek gondolatai, a legnagyobb művészek remekei nem repülnek szét olyan gyakran a szálló ige szárnyán, mint az olcsó, hétköznapi portéka. A világtörténet igaz tanulságai, hiteles adatai nem forognak annyit az emberek ajkán, mint a mendemondák. A históriát kevesen tudják; a furcsaságokat ellenben mindenki ismeri. Szóval az igazság nem olyan kapós, mint a hazugság.
Hazugság! Nem szívesen írtam le ezt a szót. De erről a könyvről szinte mindenki azt fogja mondani, hogy a "történet hazugságaival" bíbelődik; mert az ilyen munkákhoz már egészen hozzátapadt ez a frázis. Hát a mendemonda, ha már épp igen rideg definíciót akarunk csinálni, csakugyan hazugság. Én azonban nem ítélem mindig annak, mert legtöbbször nincsen meg benne a rosszhiszemű szándék. Vannak rút történethamisítások, célzatos rágalmak. De ezek - mintha csak a magyar lélek nem tűrne magában salakot - nálunk alig váltak köztudattá és nem tartoznak a mi históriai mendemondáink kincséhez. Mert, hiába, kincs ez a sok valójában értéktelen dolog is. Feltárja gondolkozásunkat, érzésünket, világot vet egész korszakokra, számot ad szeretetünkről, gyűlölségünkről, tudásunkról, ízlésünkről - épp úgy mint a szálló ige. Vissza