Mélyebbre

Fülszöveg

„-Ásson mélyebbre! - biztatott Kanters úr, a félelmetes kritikus. Átlátott rajtam, a fene nagy őszinteségen, amivel beetettem a párizsi irodalmi életet.
Mélyebbre, az ám! Kanters úr önkezével vetett véget az életének. Nem biztatott volna, ha tudja, hogy mi van nálam mélyebben, valahol a felszín szomorú szövegelése alatt.
Elmúltak az évek, de mesterem tanácsát nem felejtettem el. Egyre elszántabban ások, és közben minden exkaváció után azt hiszem, hogy ennél mélyebbre már nem lehet. Amíg csak ki nem fordulnak a földből újabb, réges-régi részletek.
Mint most is, ezen a füllesztő augusztusi napon. Ülünk az árnyékban, dédapám diófái alatt, egy franciával, aki negyven év után talált rám, és most felkeresett.
Rémlik, hogy cimborák voltunk annak idején, valahol Elzász-Lotaringiában, mind a ketten félúton, két asszony és két munkahely között. Én egy Anyó nevű garniszállóban éltem (Anyó Galliában bárányt jelent). És hát szokásom szerint írtam valamelyik könyvemet. Hogy ez itt mivel foglalkozott, nem tudom. Az ivókban, ahol összeültünk, nem kerültek szóba munkahelyek.
Szóval, üldögéltünk a kertben, és akkor egyszer csak megkérdezi ez az ember, hogy tudod: a hogyishívjákkal, a feleségeddel, mi lett?
- Na, mi?! - kacsint és nevet.
Ha jól látom, az ő fejében én még ma is a régi szoknyapecér vagyok.
Akit meglátogat a múlt, tudja, hogy miről beszélek. Megfordul a fejemben, hogy valakivel összetévesztenek. Sok minden történt negyven év alatt." Vissza