Méltóságkereső

Fülszöveg

Valamikor régen mozdonyvezető akartam lenni. Később, amikor az elemi osztályokból barátommá vált Pethő Attilával a margitszigeti romokon végvári harcokat játszottunk, katona. Őt kamaszkoromban megirigyeltem, hogy tehetsége folytán a képzőművészeti szakkörben meztelen nőket rajzolhatott, és akkor én is festőnek készültem. Megint később, miután Tatjána Szamojlovát fölkapta a népszerűség, és Vogl Tóni osztálytársammal megleptük őt a Gellért Szállóban, hogy a Gimnazista című, akkor világlapnak képzelt iskolai újságba interjút kérjünk tőle, filmrendezőnek készültem. Volt idő, amikor az újságírás vonzott, és bátorított ebben az, hogy néhány lap közölte zsenge riportjaimat. Aztán a nyomdászattal kacérkodtam. De hogy miképpen lett belőlem népművelő, azt már nem tudom. Gyanítom, hogy számot vetettem rajzbéli és filmes képességeimmel, furcsára sikerült gimnáziumi tanulmányaimmal, közepes érettségimmel és immár nagyon nem akartam lenni katona sem.
Nem bántam meg.
Ez a szakma szép és gazdag életet ajándékozott nekem. Emberek, barátok, tájak, helyzetek, események és történetek sokaságát. Tulajdonképpen az egész országot, és aztán egy másikat. Városokat, falvakat, tanácselnököket, később polgármestereket, jegyzővé vált vb-titkárokat, tanítókat, tanárokat, téesz-elnököket, egyéni gazdákat, vállalkozókat. Valamit szervezni-csinálni akaró, majd általunk egyesületbe szervezett polgárok százait. Később cselekedni vágyó fiatalokat.
Szórakozva dolgoztam végig az életem, és ebben az sem zavar, hogy sok minden feleslegesnek, később zsákutcának bizonyult.
Beke Pál Vissza