Fülszöveg
Budapesten pislantottam meg a hajnalt, 1925 februárjának 17-ik napján. Szegény, de annál tisztességesebb családunkba, ahová harmadik gyerekként érkeztem.
Még alig látszottam ki abból az édes anyaföldből, amikor már igen komoly érdeklődést tanúsítottam a különböző színek és formák iránt. Minden lehetőséget megragadtam annak érdekében, hogy abba a minden iránt érdeklődő ifjú agyamba besurranó művészi gondolatokat valamilyen formában ki tudjam vetíteni: például egy megfelelő nagyságú falfelületre, vagy egy frissen mosott lepedőre. Ugyan a családi kritika, általában igen lesújtó volt e tevékenységemet illetően, ennek ellenére sem adtam fel.
A pályaválasztás idejéhez érkezvén, elsőre egy igazi pappá szerettem volna válni, viszont semmi sem lett ebből a csodás elképzelésemből, mivel hirtelen fülig szerelmes lettem a szomszédék gyönyörűséges leányukba, a Mancikába! Azt ilyenformán ez azt is jelentette, hogy örökre lőttek az én papi hivatásomnak. Közben a Mancika az meg suttyomban...
Tovább
Fülszöveg
Budapesten pislantottam meg a hajnalt, 1925 februárjának 17-ik napján. Szegény, de annál tisztességesebb családunkba, ahová harmadik gyerekként érkeztem.
Még alig látszottam ki abból az édes anyaföldből, amikor már igen komoly érdeklődést tanúsítottam a különböző színek és formák iránt. Minden lehetőséget megragadtam annak érdekében, hogy abba a minden iránt érdeklődő ifjú agyamba besurranó művészi gondolatokat valamilyen formában ki tudjam vetíteni: például egy megfelelő nagyságú falfelületre, vagy egy frissen mosott lepedőre. Ugyan a családi kritika, általában igen lesújtó volt e tevékenységemet illetően, ennek ellenére sem adtam fel.
A pályaválasztás idejéhez érkezvén, elsőre egy igazi pappá szerettem volna válni, viszont semmi sem lett ebből a csodás elképzelésemből, mivel hirtelen fülig szerelmes lettem a szomszédék gyönyörűséges leányukba, a Mancikába! Azt ilyenformán ez azt is jelentette, hogy örökre lőttek az én papi hivatásomnak. Közben a Mancika az meg suttyomban férjhez ment, én meg mélységes bánatomban beálltam henteslegénynek. De voltam én még fűszeres kifutólegény, kertész, fémöntő, villanyhegesztő, mérlegkészítő, szabóinas míg végül, sörfőzőinasnak szegődtem, amely mesterséget azt tisztességgel ki is tanultam.
A művészettel, mint olyannal, csak 1949-től volt lehetőségem komolyabban foglalkozni. A Kőbányai Sörgyárak Képzőművészeti Szakkörben kezdtem ismerkedni az efféle tudományok mélyebb megismerésével, ahol elsőnek Tarr István szobrászművész, majd ezt követően Varga Magda festőművész okításából táplálkoztam. Nagy részben nékik köszönhetem, hogy a művészettel kapcsolatos tanulmányaimat, magasabb szinten is folytathattam.
1951-ben, sikeres felvételi vizsgát tehettem a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol első mesteremként Papp Gyulára figyelhettem. Második mesteremben Kmetty Jánost tisztelhettem, míg harmadikként, Bán Béla következett a sorban. Nagy tisztelettel Barcsay Jenő mesteremre, s nem utolsósorban Krocsák Emilre, akiktől olyan erős alapot kaptam, hogy arra még a mai napig is építkezhetem. Viszont az elért eredményeket főleg magamnak, akaratomnak, kitartásomnak, töretlen hitemnek köszönhetem. Igyekeztem sokat adni, sokszor szinte már erőmön felül, de cserébe kaptam sok jó szót is, és elismerést. És ez így van jól.
Tájképek, csöndéletek, portrék, életképek föstője és rajzolója vagyok. Sajátos „meiszteri" felfogásomban s érzéseimben bízva végzem föstői tevékenységem, mégpedig abban a reményben is, hogy inkább többek örömére, mint bánatára teszem ezt.
Első ízben 1976-ban léptem munkáimmal az igen tisztelt közönség elé, az éppen akkor nyíló Pataky István Művelődési Központban, amely bemutatkozásom, megnyugtató eredménnyel zárult. Sok munkám került Görögországba, kevesebb Amerikába, néhány Kanadába. Hazai viszonylatban több magángyűjteményben, míg néhány jeles intézményekben találhatóak.
Szűkebb hazám Kőbánya. Itt születtem, s mint tősgyökeres kőbányák ijia is itt élek Börsika-utcai kertes- műtermes házamban, s dolgozom olyan kemény intenzitását'mintha legalábbis örökké élnék. És ezt teszem rég megfogalmazott ars poeticám szellemében: Mindig úgy érdemes alkpmi, hogy az a szemlélődő számára érthető, élvezhető legyen minden vonatkozásban. Meggyőződésem, hogy a természet, a valóság igaz szeretete, tisztelete nélkül nem lehet tiszta s níafadandó művészetről beszélni.
Vissza