A fikusz téliesítésének napja

Tartalom

Vörös István ajánlja a kötetet: "Reggelente néha véres a szám / beleharapok a nyelvembe / álmomban Mert még álmodok" - zárja egy versét Méhes Károly, a középnemzedék egyik legizgalmasabb alkotója. Az izgalmas mellé mondhattuk volna szerethetőt is. Ami nagy kincs a sok savanyú, kiábrándult, esetenként persze nagyon jó szerző között. Egy olyan, reális derűvel megáldott költő, aki nem fél megmutatni a nehézségeket és az élet ebből következő összetettségét, de van olyan bátor, hogy kiénekelje a minden mögött, mindezek ellenére meglevő derűt. Még álmodik. Benne derű van, és ezt a derűt képes megosztani olvasóival, így aztán élni segíti őket. A magukra ismerés örömét nem ronthatja el a kisszerűség kedvetlensége. Mindaz, amiről itt szó van, lényeges, legyen az akár a legapróbb ügy is. Fontos dolgok történnek a költővel, és azt mondja nekünk, hogy velünk is fontos dolgok történnek. Ha valódiak. Mert Méhes Károlynak valódi minden egyes szava, valódi világról ír, valódi olvasóknak.

Méhes Károly (1965) versekkel kezdte pályáját, és bár a későbbiekben erőteljesen a próza, azon belül is főképp a novella felé fordult, sosem hagyott fel a költészettel. Ennek bizonyítékai rendszeres publikációi a Jelenkorban, a Vigiliában, a Műhelyben és az Élet és Irodalomban, valamint ez a kötet, amelyben az utóbbi évtized termésének legjavát adja közre.

Versek a kötetből

Kicsit távolabbra nézve

Az első cudar őszi nap
esővel széllel kibélelt
ahogy ügettem a korai
sötétben a Jelenkor-estre
túl korán volt még s hideg
betértem hát a dm-be
mert mindig kell valami
fogkefe kézkrém efféle
ám most nem kellett csak
a dm-meleg és időhúzás
viszont észrevettem hogy
akciósak a napszemüvegek
úgyhogy napszemüvegeket
próbáltam hosszú percekig
végül nem vettem és erre
büszke voltam meg tudtam állni
órámra lestem igen már
nem érek oda túl korán
a Király utcán még sötétebb
még hidegebb várt addigra
ám az esten eszembe jutott
az egyik napszemüveg ami
tetszett csak jön még napsütés
télen is szokott sütni a nap
holnap visszamegyek
és megveszem a téli napsütés
különösen éles.

A kőkerítés túloldalán

Félúton kezdett havazni.
Ahogy a lámpa megvilágította
a szembeszáguldó piheáradatot,
teljesen olyan volt, mintha
az egész világűr szaladna el
mellettem, valamiféle céllal,
másfelé, sokfelé, oda, ahová én nem.
Minden fehérré vált,
tél-esti fekete-fehérré.
A kőkerítés mellett gurulva
eszembe jutott a költő, kit ősszel
temettünk el, nem elég szegénynek
a föld, most a hó is a mellére ül.
De aztán a lécekből tákolt dinnyestand
következett, és hirtelen láttam
a lányokat, amikor a nyár végén
megálltunk itt dinnyét venni,
és amíg válogattak, csak néztem,
ahogy bearanyozza őket a lassú
augusztusi alkonyat.
Ezt hozta a hó, a takaró,
hirtelen felvillantotta
az elmúlt dolgokat, mindent,
amire ráesett.

Téli titok

a hónak nagyon messzi halk
mégis éles klarinéthangja van
ez szól az elfehéredett dombok
mögül végigsuhanva a síneken
be az erdőbe ahol már nemcsak
az avar de a hó is eltakar
holt és hullt állatokat műanyag
palackokat és immár maszkokat

de hát ki szerezte ezt a zenét
ha ugyan zene a hó-sóhaj-hang
amibe bele-belereccsen egy ág
és a hideg ahogy teszi a dolgát
minden csak van
gyorsan történő lassúsággal
hosszú messze néző pillantással
és csönddel ami klarinéthangokra
omlik szét a januári sétán

mozogni kell levegőzni kell
valahogy kivárni kell
igen a legtöbbet várni kell

Témakörök