Megyei Pedagógiai Körkép 1987

Előszó

Talán meglepetés e szám - szeretnénk, ha kellemes meglepetés lenne. Igaz ugyan, hogy a pedagógiára "esküdtünk fel" tizenhét évvel ezelőtt, de kiadványaink szélesedvén, megengedhető e kis "elkalandozás" a szűken vett pedagógiától, neveléstől. De ugyan ki állíthatná, hogy a honismeret nem rokona a nevelésnek? A honismeret - úgy vélem - az első lépcső a hazaszeretethez. A hazaszeretet nem velünk születő dolog, erre környezetünk nevel - vagy nem nevel. Így hát nagyon is rokon: Honismeret és nevelés.
Legtöbbünket az iskola vitt először kirándulni, s viszi most is a növendékeket. Első kis kirándulásaink a szűkebb pátriába vittek, később, ahogy nőttünk, értelmesedtünk, mind messzebb, távolabbi hazánk tájait ismertük meg. Felnőttként külföldre is járunk - kell az is.
Ha tehetjük, tegyük.
De vétkes mulasztás lenne, ha eközben közeli kincsünkről, a sokakat megigéző Balaton-felvidékről nem tudnánk meg mindent, amit csak lehet. Idézzünk Oláh János református lelkész múlt század elején írt balatonmelléki tudósításaiból, Ódon helyesírásán változtatva, de megőrizve stílusának régies jó zamatát, s megszívlelve mondanivalóját: "Honodat, annak természeti kincseit, szépségeit csak kevéssé is esmérni több, mint országokat látni. Aki szülőföldje alánézéséből (lenézéséből) kél tengerekre, hogy világot láthasson, hasonlatos ahhoz, ki valamely messze látszó bolygó tűz után siet, és lába alá nem vigyázván, arany ércekbe botlik meg, és azokon magát összetöri."
Oláh János természeti kincsekről ír... Mi dióhéjban arról, hogyan termett a természeti kincs kultúrkincseket. A tájhoz kötődő emberekről, akik itt éltek, élnek, s a természet adta szépségtől ihletve-gazdagodva gazdagítanak minket. Gazdagítanak mindazzal, amit az ember teremt maga köré varázsos szavakkal, színekkel, hangokkal. A szellemi és lelki gazdagítás: nevelés. Szóljanak erről az itt sorjázó írások. Önmagukért beszélnek. Vissza