Megtudtam, hogy élsz

Előszó

Részlet:
"Ez volt az utolsó ősz, és Hernádi Tivadar szerint nem sokban különbözött a többitől. Voltaképpen még nem is volt ősz, szeptember elején jártunk, a csendes, külvárosi utcákon kioldott fejkendőjű asszonyok ültek a járda szélén, és bicskaheggyel gyomlálgatták a gazt a kövek közül. Nem is tudom, miért számítottuk a dolgokat éppen ettől az ősztől, hiszen ez már a negyedik volt azóta, amióta Közép-Európa térképén összekuszálódtak a határok, és mi az ifjúkor közbeiktatása nélkül léptünk át gyermekkorunkból a nem éppen örömteli fiatalságunkba.
Nekem mindenesetre már a zsebemben volt a katonai fölmentésem. Még egy évi haladékot kaptam. Remek. A tantestületből összesen kettőnek volt fölmentése, hárman már túl voltak a katonaköteles koron, a többi pedig nő volt. No és persze ott volt Hernádi Tivadar, bár ő úgyis létszámfölötti volt, filozófiai doktor, műkedvelő tanító. De azért sokat adtam a véleményére: mi ketten elválhatatlanok voltunk, noha tulajdonképpen sohasem jártunk egy úton. Ahol Tivadar volt jelen, onnan én rendszerint hiányoztam, s csak ritkán sikerült összehangolnunk álláspontjainkat. Mégis szerettem. Mindenki szerette, rendes gyerek volt, kicsit bolond. Abban az időben mindnyájan kergék voltunk egy kicsit, túl sokat elemezgettük az életet, amíg lehetett. Azon az őszön persze már régen nem lehetett: a Műhelyt még a bécsi döntés előtt feloszlatták a hlinkások, az Eötvös-kört a döntés után a turulok, a Táncsicskör még harmincnyolcban illegalitásba vonult, később szétszóródott, az Autonóm-körbe viszont már csak a fajvédők és ébredők jártak, és mi úgy lézengtünk a háború harmadik vagy negyedik évében, akár az óvatos kuvaszok. Vissza

Fülszöveg

Fábry Zoltán annak idején, a Megtudtam, hogy élsz című Rácz-művet a vox humana „valóságterhes" regényének, az „eszmélés és eszméltetés könyvének" nevezte. Mi, ma, 2006-ban inkább így fogalmaznánk: kulturáltan olvasmányos, mesélő nagyregény, krúdys reminiszcenciák, ironikus, hiteles stílus, a történések mélyén a kisebbségi sors morajlik. Ennyi az először 1963-ban megjelent regény. De ez az „ennyi" ma sem kevés.
A második világháború előtt, magában a háborúban és a háború után játszódik a mű cselekménye, azaz a század legnagyobb drámája a háttér, de az előtérben valóságos, lélektanilag gazdagon motivált, személyes dráma zajlik. Hernádi Tivadar, az irodalom (az álmok) világát és a századközép borzalmas valóságát afféle kései doppelgangerként megélő kassai tanár, költő és honvédszázados Pestre menti szerelmét, a szép zsidó lányt, Juditot, s az ott túléli a poklot. A háború után a szerelmesek találkoznak, szerelmük beteljesül. A mű ilyenféleképpen a szerelemnek mint a legnagyobb, a háború embertelenségeit, a poklokat is legyőző emberi erőnek lobogó apoteózisa. Vissza