Megszámláltattál I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Szép kora szeptemberi napsütéses délután. Olyan ragyogó fény, hogy egy-egy pacsirta, megrészegülve a ragyogástól, föl-fölszáll, föl a tündöklő égbe, ott verdes pár pillanatig a kis szárnyaival, majd fejest bukik, le a magasból, elsuhan a föld fölött, hogy aztán újra fölszálljon, újra meg újra. Azt hiszi tán, hogy még nyár van.
De zöld is még minden, a tarlók sárga pászmáit fölverte a muhar, zöldes zománcként lepte be, teli szórta apró ingó rezedaszínű kalásszal, melyek között itt-ott, egy-egy megkésett pipacs ágaskodik karmazsin vörösen. Az enyhe marosmenti dombokon, melyek egyfelől leszállnak a széles országútig, jobbról a réten túl pedig fölhasasodnak domborúan, - azokon is zöld a sok gyümölcsfa és a tetőt koszorúzó erdő. Még semmi sem jelzi a közeledő őszt, csupán a kecskerágó feslő gyümölcsei tűznek narancsszínű cseppeket a kissé fonnyadt lombba és csak a vérfabokrok pirosodnak kissé.
Az ingoványos rét és a domb lankája között az út hófehér a portól, mely beszórta az árokparton a nyúlsalátát, labodát, telehintette a buzogánytövis levélkelyheit, ellepte a bojtorjánok szétterjedt lapuját. Vasárnap van máma, mégis nagy forgalom volt délben az úton. Sok-sok kocsi sietett Vásárhely felé, sok zörgős egylovas parasztszekér is. De hát nagy nap volt ma a városon, nagy dolog: lóverseny. Oda igyekeztek mind, nagy porfelhőket keltve a nyomukban. Vissza