Fülszöveg
Ez az ötödik, felnőtteknek szóló verseskötetem. Olvasóimat mindig felnőtteknek tartom - még ha gyermekek is -, ám kétségtelen, hogy gyermekeknél többet várok tőlük. Nem helyeslő bólogatást, hanem cselekvést, őszinteséget, emberséget. Észrevettem, hogy eddigi versköteteim címe - összeolvasva - értelmet, üzenetet ad ki: Ének a civilizált emberről: Leírhatatlan Az ész álma, A Nagy Számítógép. Megmondtam előre. Így hát lehetséges, hogy következő verskötetem címe Ugye? lesz. De hát ezek csak játszadozások. A valóságban sokkal komolyabb "üzeneteket" próbál átadni a költő, átlagosan háromévenként. Én még hiszek Shelley-nek, aki szerint a költők az emberiség törvényhozói - még akkor is, ha a törvényeket egyre kevesebben tartják be. De számomra csak az a kevés ember igazán fontos.
1945-ben születtem, immár középkorú vagyok. Jobban megrágom a szavakat, szerkesztőként is, tanárként is. Nincsenek illúzióim a poézis megváltó hatalmáról, de azért reménykedem. Különben nem írnék verset.
"Az én...
Tovább
Fülszöveg
Ez az ötödik, felnőtteknek szóló verseskötetem. Olvasóimat mindig felnőtteknek tartom - még ha gyermekek is -, ám kétségtelen, hogy gyermekeknél többet várok tőlük. Nem helyeslő bólogatást, hanem cselekvést, őszinteséget, emberséget. Észrevettem, hogy eddigi versköteteim címe - összeolvasva - értelmet, üzenetet ad ki: Ének a civilizált emberről: Leírhatatlan Az ész álma, A Nagy Számítógép. Megmondtam előre. Így hát lehetséges, hogy következő verskötetem címe Ugye? lesz. De hát ezek csak játszadozások. A valóságban sokkal komolyabb "üzeneteket" próbál átadni a költő, átlagosan háromévenként. Én még hiszek Shelley-nek, aki szerint a költők az emberiség törvényhozói - még akkor is, ha a törvényeket egyre kevesebben tartják be. De számomra csak az a kevés ember igazán fontos.
1945-ben születtem, immár középkorú vagyok. Jobban megrágom a szavakat, szerkesztőként is, tanárként is. Nincsenek illúzióim a poézis megváltó hatalmáról, de azért reménykedem. Különben nem írnék verset.
"Az én bizonyosságom/a keresés nem hiábavaló..." írja egyik versében Szentmihályi Szabó Péter, s voltaképpen ez a keresés alkotja újabb kötetének gerincét. Sötétebb, komorabb, józanabb tónusúak ezek a versek a korábbiaknál; kijózanítóbb maga a kor is, amelyben születtek. Szentmihályi újra a korábbi köteteiben már megismert költői személyiséget, a Trabanton száguldó "kisprófétát" szegezi szembe saját életével és a környező világgal. Azt a modern értelmiséget tehát, aki szeretne független maradni, mégis részt kérni a közügyekből, aki érzi, hogy kiválasztott, de nem tudja, mire, keresi azt a közösséget, amely prófétára vár, egyre hitetlenebbül is keresi azt a szót, amelyet ki kell mondania, azokat az értelmes tennivalókat, amelyeket csak ő végezhet el. S e keresés közben kíméletlen őszinteséggel vet számot életével, mindennapjaival, hitével és egyre fogyó reményeivel. A számvetés katartikus: fölfed valami elpusztíthatatlan tisztaságot, az irónia mögött lapuló konok elszántságot, s a látszólag derűs nyugalom mögött ugrásra kész harci kedvet.
Vissza