Fülszöveg
"Gyerekkora világába, az 1910-es évek emlékei közé kalauzolja az olvasót a Meglepetéseim könyve. A sokgyermekes evangélikus papcsalád engedékeny szeretetet, szelíd megértést sugárzó közegében nevelődik a későbbi író, a természeti környezetet a Bakony erdei, forrásai, a rétek végtelenje és a falu színterei alkotják, az emberi világgal való ismerkedést a háború hozta rendkívüli állapotok határozzák meg, a bevonulások izgalma, nők elmagányosodása, találkozás a hadifoglyokkal. A szerkezet nem időrendi, az élettények kronológiája helyett inkább asszociatív elvre épül: fölszállnak a személyes tudat mélyéről az első emlékek, ijesztő és örömteli élmények, arcok, tájak, s ezeket az érzékletes képeket fűzi föl, köti össze az elbeszélés. Tatay mintegy rekonstruálja a gyermekkori világképet, úgy támasztja fel a múltat, ahogyan egykor átélhette. Távolról a prousti emlékezés-fölfogáshoz hasonlít az övé, még ha időnként a felnőtt fogalmi magyarázatai, netán másoktól hallott vagy visszavetített...
Tovább
Fülszöveg
"Gyerekkora világába, az 1910-es évek emlékei közé kalauzolja az olvasót a Meglepetéseim könyve. A sokgyermekes evangélikus papcsalád engedékeny szeretetet, szelíd megértést sugárzó közegében nevelődik a későbbi író, a természeti környezetet a Bakony erdei, forrásai, a rétek végtelenje és a falu színterei alkotják, az emberi világgal való ismerkedést a háború hozta rendkívüli állapotok határozzák meg, a bevonulások izgalma, nők elmagányosodása, találkozás a hadifoglyokkal. A szerkezet nem időrendi, az élettények kronológiája helyett inkább asszociatív elvre épül: fölszállnak a személyes tudat mélyéről az első emlékek, ijesztő és örömteli élmények, arcok, tájak, s ezeket az érzékletes képeket fűzi föl, köti össze az elbeszélés. Tatay mintegy rekonstruálja a gyermekkori világképet, úgy támasztja fel a múltat, ahogyan egykor átélhette. Távolról a prousti emlékezés-fölfogáshoz hasonlít az övé, még ha időnként a felnőtt fogalmi magyarázatai, netán másoktól hallott vagy visszavetített történetek is beleszövődnek a gyermek szemével látott-láttatott világ rajzába..."
"A Lődörgések kora jó néhány esztendő kihagyásával veszi föl az önéletrajzi fonalat, önmagában az is zárt, műfajban, stílusban önálló regény. Soproni teológiai tanulmányairól, írói pályakezdéséről, bécsi haszontalanságokról mond el jórészt még megíratlan emlékeket, a pécsi bölcsészkedés kapcsán neves barátokkal, Várkonyi Nándorral, Weöres Sándorral, Takáts Gyulával, Berda Józseffel való találkozásokat, evés-ivásokat, közös tervezgetéseket idéz föl. Engem már rég föl kellett volna akasztani - írja az első mondatban, s a mű alaphangját az ironikus önkicsinylés adja meg, a komolytalanságnak, a kialakulatlanságnak, a felelőtlenségnek járó fejcsóváló elmarasztalás. Afféle kalandorként mutatkozik be, aki ismeri és fölhasználja az emberek babonás előítéleteit, pletykálkodó hajlamát és más gyöngéit, de egy kutyás szépasszony fölkeresését többre tartja, mint a társadalmi érvényesülést, mondjuk egy újságírói karrier megszilárdítását. Diákos humor, sok szellemes ötlet fűszerezi ezt a leleplező önvallomást, a konfesszió magatartását az üdítő bohóckodásé ellenpontozza. A gazdag epikai anyagban jól megfér egymás mellett a kisvárosi különctípusok, vénkisasszonyok, lakásbérlők ábrázolásának zsánerrealizmusa, a diákcsínyek és erotikus kalandok boccacciói novellisztikája, meg a folyóiratalapító ifjú nemzedék tündéri bohém-életének irodalomtörténeti értékű fölidézése..."
Vissza