Megismerhető-e az "ezerarcú rákanyagcsere"? 2. (dedikált példány)

Fülszöveg

A szerző könyve első kötetében (A NÉKOSZ végnapjaitól a hazai kutatóbiológiáig) beszámol arról, hogy szakbiológusként miért a rákanyagcsere kutatását tűzte ki célul. Egyik érv az volt, hogy több évtizedes múltja van a hazai szénhidrátanyagcsere-kutatásnak (Szent-Györgyi és iskolájának munkái). A másik ok az volt, hogy kitűnő hazai szénhidrátkutatók és egyetemi oktatók voltak hallgatókorában, és így hamar meg lehetett ismerni az intermedier anyagcsere legtöbb részletét. Mivel az ötvenes években sok közleményben utaltak arra, hogy mind a "hideg vérű" halaknál, kétéltűeknél és hüllőknél, mind a 40°C-nál magasabb testhőmérsékletű madaraknál elég gyakori a rák, és ezeknél is a vérglükózból fedezik a szervekbe, szövetekbe befészkelődött ráksejtek a szaporodásukhoz, fennmaradásukhoz fontos energiát, így világossá vált, hogy a rák nem kizárólag orvosi, hanem általános biológiai probléma.
Miközben a külföldi kutatók azon vitáztak, van-e eltérés a normál- és a ráksejtek anyagcseréje... Tovább

Fülszöveg

A szerző könyve első kötetében (A NÉKOSZ végnapjaitól a hazai kutatóbiológiáig) beszámol arról, hogy szakbiológusként miért a rákanyagcsere kutatását tűzte ki célul. Egyik érv az volt, hogy több évtizedes múltja van a hazai szénhidrátanyagcsere-kutatásnak (Szent-Györgyi és iskolájának munkái). A másik ok az volt, hogy kitűnő hazai szénhidrátkutatók és egyetemi oktatók voltak hallgatókorában, és így hamar meg lehetett ismerni az intermedier anyagcsere legtöbb részletét. Mivel az ötvenes években sok közleményben utaltak arra, hogy mind a "hideg vérű" halaknál, kétéltűeknél és hüllőknél, mind a 40°C-nál magasabb testhőmérsékletű madaraknál elég gyakori a rák, és ezeknél is a vérglükózból fedezik a szervekbe, szövetekbe befészkelődött ráksejtek a szaporodásukhoz, fennmaradásukhoz fontos energiát, így világossá vált, hogy a rák nem kizárólag orvosi, hanem általános biológiai probléma.
Miközben a külföldi kutatók azon vitáztak, van-e eltérés a normál- és a ráksejtek anyagcseréje között, a szerző rájött arra - az ötvenes évek végén -, hogy a ráksejtek rövid ideig tartó, 40-45°C-os hőkezelés után gátlódnak fejlődésükben, illetve elpusztulnak. Anyagcserevizsgálatai ugyanakkor azt mutatták - ez volt az első ilyen felfedezés a világon -, hogy az intermedier anyagcserében részt vevő enzimek aktivitása drasztikusan megváltozik; másként, mint a normál sejteké. Miután ezeket az egyik nyugatnémet szaklap közölte (1960-65), és nyilvánvalóvá vált, hogy ezt fel lehet használni hőterápiás célra, egy keletnémet báró klinikát alapított abban a reményben, hogy ez majd nagy üzlet lesz számára. Még egy évtized sem telt el azonban, amikor beszüntették a klinika működését, pedig óriási propagandát fejtettek ki a világon egyedüli intézmény népszerűsítésére.
Kétezerre hazánkban hét-nyolc hőterápiás centrum működött már, és ezek egyike felkereste a szerzőt konzultációs ügyben, cserébe rendelkezésére bocsátották az utóbbi két évtizedben, a témában külföldön megjelent cikkeket, melyek között egy magyart sem lehetett találni(!). A szerző a poliklinikájukon azt tapasztalta - korábbi saját kísérleteivel összhangban hogy a 45°C-hoz közeli lokális hőkezelés a leghatásosabb, hiszen ilyenkor elpusztulnak a ráksejtek, az egészségesek pedig regenerálódhatnak a kezelés után. Ezért - a szerző szerint - súlyos felelősséget vállalnak magukra szerte a világon azok, akik az egész testet felhevítik tartósan 41,3-42°C-ra, és arra számítanak, hogy ebben a hőtartományban szelektíven elpusztíthatják a ráksejteket, de nem károsodik az agy, szív, vese, és egyéb szervek.
A szerző kutatásának egyik mellékterméke volt a hőhatásvizsgálat (1960-65, 1978-80), hiszen a fentiekkel párhuzamosan tanulmányozta az acidózis, a nukleinsavak (RNS, DNS) és hormonok befolyását a rákfejlődésre, melyek ekkoriban nemzetközi viszonylatban is divatos témának számítottak. Számos kutató ugyanis ezeknek tulajdonított nagy szerepet a rák titkainak megismerésében. Az olvasó úgy találkozik ezekkel a könyvben, mintha maga is részese lett volna a kísérleteknek
Ritkaság az, ami a szerzővel megtörtént, hogy alig egy évtized alatt három egyetemen élte át a nagy politikai változásokat: a Rákosi-kultuszt, a Nagy Imre-féle programot, illetve a forradalmat, egyúttal jó alkalom arra, hogy megismerje ezen időszak, és az ezt követő évek haszonélvezőit és veszteseit. Továbbá azt, hogyan lehet a politikával docensi, professzori címet és tudományos fokozatokat szerezni. Egyfajta korrajz is egyben ez a könyv azokról az időkről, melyek alatt még nem lehetett tudni, mikor fordul jobbra a magyar emberek sorsa. Vissza