Előszó
Szokatlan, eddig nem tapasztalt kiadvánnyal találkozik a kedves kisvárdai olvasó. Régóta érlelődő szándék válik valóra ezzel a gyűjteményes kötettel. Az 1992. év őszén megrendezett Kisvárdai Versek Versenyén vetődött föl az ötlet: fogjuk össze közös antológiába a Kisvárdához kötődő alkotókat, neves vagy kevésbé ismert költőket, írókat, akik műveikben felvállalják, vállukra veszik a szűkebb haza problémáit, gondjait, s hitet tesznek magyarságunk, emberi értékeink mellett.
A városi könyvtár szervezésével sikerült gazdag irodalmi anyagot összegyűjtenünk; jöttek "sorban mind a hűségesek": közelebbre vagy távolabbra szakadt lírai ismerőseink, a városban élő és alkotó irodalmárok; s a friss hangok, a fiatalok is jelezték szándékukat.
E kis könyvecske élére természetesen kívánkozik a városunkhoz kötődő művek publikálása, hisz' úgy érezzük, a "család" melegéből kiindulva, s azt megtartva könnyebb eligazodnunk akár magán- akár társadalmi örömeink napfényes vagy behavazott erdejében. Az anyaföldhöz, anyához írott menedékként jelentkeznek az első rész versei, "forró, kegyetlen szerelemmel" gyökeresednek bele ezek a művek a szülőföld talajába, tájba, arcvonásokba.
Jövőnk, múltunk gyökerén karcsúsodik szépülő fává. Természetes, hogy sorra vesszük szép emlékezetű korábbi (elfelejtett) alkotóinkat, akikkel joggal büszkélkedhetünk.
Telegdi Kata középkori várúrnőnk "szíp csengő patakú,/gyönyörű folyású,/ minden szíp füvekkel./ fákkal virágokkal" ékes kisvárdai tájról ír verses levelében (1599). "Feltámad porából" az anarcsi bárókért "kóbor szelleme", Czóbel Minka, aki Ady kortársaként az első szimbolista-szecessziós verseket írja, s aki élete delén túljutva "tört sugárban" várja az elismerést, mely csak "Tűnő visszfény: emlékezet."
S közénk ül újra Ölbey Irén - ki mesélt gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt gyönyörűt -, s most impresszionista verseiben csodálhatjuk meg őt, és velünk együtt kéri őszinte könyörgéssel: "Mosd meg, Uram, a lelkemet." Az 1930-as évek irodalmi szervezője, újságírója, Virágh Ferenc viharmámoros nyugtalansággal keresi a tiszta szót, "melyen átüt a gondolatnak igaza." A gyűjtemény olyan jelentős, országosan is ismert művészek költeményeivel gazdagodik, akik itt születtek, s bár életük, munkásságuk más városokhoz köti őket, nem feledhetik a "kisebb hazát".
Aczél Géza "termő avantgarde" - verseiben nyomokban tetten érhető a tudat alatt őrzött ajaki gyermekkor. Boda István a Kisvárda melletti tanyán született - s most Bartókkal vallja, "amíg szánkra ige adatott, szólni, mint ő, másként nem érdemes". Bodnár István vállalja helyettünk a mindenért éneklés nehéz feladatát, a télbe is parazsat, "meleget lehel". Bodor Miklós legutóbbi könyvében a Tisza-táj hűségeseként szólal meg.
És természetesen itt vannak, és örvendetesen egyre nagyobb szerepet vállalnak a város irodalmi, művészeti életében az itt élők és alkotók - Bakajsza András, Bíró Ilona, Fazekas István, Fehérvári Béla, Gondos Gyula - hogy csak néhányukat említsük.
Az egyéni és közös beszélgetéseken egy kis irodalmi kör kezd kialakulni Kisvárdán. Bízunk abban, hogy városunk lakossága, irodalomszerető közönsége szeretettel veszi ezt a kis közös munkát, s jó szívvel fogadja a szülőföldről gondolkodó alkotóit!
Vissza