Megegyezés Isten akaratával

Előszó

Egész tökéletességünk abban áll, hogy szeressük a mi legszeretetreméltóbb Istenünket: a szeretet a tökéletesség köteléke (Kolossz, 3, 14.). Az Isten iránt való szeretetnek egész tökéletessége pedig abban áll, hogy akaratunkat egyesítsük az ő legszentebb akaratával. A szeretetnek az a fő hatása, mondja Areopagita Szent Dénes, hogy egyesíti azok akaratát, kik egymást szeretik, úgy hogy azután már egy és ugyanaz lesz az akaratunk. (De Div. Nom. c. 4.) És azért minél jobban egyesül valaki az isteni akarattal, annál nagyobb lesz a szeretete. Isten ugyan kedvét találja meg önmegtagadásban, elmélkedésben, szentáldozásban, a felebaráti szeretet cselekedeteiben; de mikor? Ha ezek az ő akarata szerint történnek. Ha azonban figyelmen kívül hagyjuk Isten akaratát, akkor nemcsak hogy nem fogadja kegyesen, hanem még útálja és bünteti is őket. Ha két szolga közül az egyik egész nap pihenés nélkül dolgozik, de mindent a maga módja szerint akar tenni, a másik ellenben kevesebbet fárad, de mindenben engedelmeskedik: uruk bizonyára ezt a másodikat fogja szeretni és nem az elsőt. Hogy szolgálnának a mi cselekedeteink Isten dicsőségére, ha nem történnek az ő tetszése szerint? Az Úr nem áldozatokat akar, mondja a próféta Saulnak, hanem engedelmességet az ő kívánságaival szemben: "Vajjon az Úr egészen elégő és vágóáldozatokat kíván-e és nem azt-e inkább, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? A bálványozás bűnével ér föl az ellenszegülés." (Kir. I 15, 22-23.) Az az ember, aki Isten akaratára való tekintet nélkül a maga akarata szerint akar cselekedni, a bálványimádásának egy nemét követi el, mivel akkor Isten akaratának imádása helyett bizonyos módon a maga akaratát imádja. Vissza