Medveczky Jenő emlékkiállítás

Előszó

E katalógus képei - Medveczky Jenő festményeinek és rajzainak elenyésző hányadaként is - kristálylapok tisztaságával tükrözik alkotójuk életművének szellemét, fejlődési szakaszait, és a formaszabatosság fegyelmébe fogott, mindent vezérlő poézisét: a múzsák otthonosságát ebben az általuk sugalmazott és nekik teremtett Árkádiában.
Van ugyanakkor - épen a művek építkező-gondolati jellegéből adódóan - olyan fajta szuggesztiója is a képeknek, ami szükségessé teszi Medveczky Jenő emberi alakjának, intellektuális alkatának, tájékozódásának rövid ismertetését is. Ez ugyan kötetekre terjedhetne kulturális jelentősége, érdekesség miatt: itt a terjedelem és a katalógusi jelleg megszabja a jellemzés körvonalait.
Egyik - 1943-ban írott levelében - szellemi ősei közé sorolja Berzsenyit és Babitsot, a képzőművészek közül Székely Bertalant, az "igazi Kernstokot", és kortársai közül mély szellemi szimpátia fűzi őt Pátzay Pálhoz, Ferency Bénihez és Kmetty Jánoshoz.) Ezzel pontosan körül is rajzolta vonzalmainak táját, egyben okait is, csupán a levél írása óta eltelt majd harminc esztendő révén kell utólag az ő szellemi rokonaihoz sorolnunk a költészet vonalán Devecseri Gábort, aki szárnyaló intuícióval kommentálta Medveczky Iliász-illusztrációit (1969-beli, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállításának katalógusában). Útjuk a kultúr-éghajlat azonosságában találkozott, Medveczky is a görög-latin gondolatvilág és formakultúra mediterrán égiszéhez tartozónak vallotta magát.
S ez nem csupán ösztönös vonzottság, hanem műveltség, s a hazai tradíciók átélésének kérdése is. Berzsenyi Dánielt okkal-gonddal vallotta ősének Medveczky. Nem a szükségképpen jogi nyelvvé vált latin, a szavak pontossága elevenedett meg benne csupán, hanem költészetünk érzékletes, szabatos magyar-latin biztonságát, rokonságát, tiszta pátoszát is tudta. Vissza