Kettős szellemi halál

Fülszöveg

A kettős szellemi halál egy olyan jelenség, melyben a próféta szóbeli tanítását nem maga írja le, hanem később mások.
Az elsődleges áttétel és átértelmezés után következnek a későbbi korok másodlagos áttételezései és másodlagos átértelmezései, amikor az írást magyarázók magyarázzák.
Kehókia esetében embermeséről van szó, mely már eleve értelmetlenségeket tartalmaz.
Az értelmetlenségek úgy nyertek polgárjogot, hogy a kitalálók és a hallgatóság is, ugyanazt fogadja el valóságnak.
Az emberek nem látják a végtelen múltat, ezért szükségét érzik annak, hogy legyen egy színes múltbéli mesevilág, benne heroikus hősökkel, akiket meg lehet idézni, vissza lehet kívánni és meg lehet szoborni.
Az emberek egy életciklusra tervezik jelen életüket, a halál utáni életüket pedig örökké tartó boldogságban szeretnék eltölteni.
Mind a jelenlegi, mind a halál utáni életminőség jobbítását, szellemi és gazdasági vezetőik ígéretei alapján látják biztosítottnak, mit sem tudva arról, hogy jelenük és jövőjük úgy van a saját kezükben, hogy azt maguknak kell kiérdemelniük az Istentől, aki nemcsak a jelenlegi, hanem elkövetkező életciklusaik során is nemcsak a jövőt, hanem a mindenkori jelent is megadja.
A múltját kutató ember a múltját szájhagyományokból, leletekből és írásokból meríti, és megpróbálja kitalálni azt a múltat, melyet az emberek el tudnak, vagy el akarnak fogadni, mert nem tudja, hogy a múlt nem olyan volt, ahogyan azt láttatni akarja a kutató, hanem úgy történt, ahogyan azt az Isten tudja, és ha az ember kérdezi, akkor el is mondja.
Ha az ember kérdezi, akkor az Isten elmondja az emberiség sokszor fájó múltját, hogy abból tanuljanak az emberek, és a múltat ne eszköznek tekintsék, egy szivárványos jövőkép ígéretéhez, hanem lehetőségük legyen a valós jövő Isteni ígéretére. Vissza