Fülszöveg
„Ki kell menni, ezt mondom mindig, ki kell lépni önmagunkból, szabadulni, sokáig szaladni és messzire látni, túl a horizonton, oda, ahol az ég kékje és a tenger azúrja összeér, és hiába keresed összeszűkült szemmel a vékony határvonalat, nem találod a különbséget. Minden elmúlt szerelem előráncigál egy szívleckét a tarsolyából, és ha hagyod, akkor fájdalmak és kínkeservek során beleveri a fejedbe a lényeget, hogy csak úgy léphetsz magasabb osztályba, amikor már mindent tudsz.
Akkor menj tovább, amikor eleget voltál egyedül. Mint amikor egy pihentető alvás után kitárod a zsalukat, jólesőt nyújtózol és hagyod, hogy újra belopódzón a napfény és arannyá színezze a félhomályt. Egy gyötrődéssel teli, átizzadt, átforgolódott éj után kellemetlenül szúr a bántó reggeli fény, ne erőltesd hát a jókedvet, a pozitív szemléletet, az élettel teli energiát, amikor romjaidban heversz. Jogod van szomorúnak lenni. Jogod van egyedül lenni.
Az egyedüllét, a párkapcsolat nélküliség ne legyen a mai...
Tovább
Fülszöveg
„Ki kell menni, ezt mondom mindig, ki kell lépni önmagunkból, szabadulni, sokáig szaladni és messzire látni, túl a horizonton, oda, ahol az ég kékje és a tenger azúrja összeér, és hiába keresed összeszűkült szemmel a vékony határvonalat, nem találod a különbséget. Minden elmúlt szerelem előráncigál egy szívleckét a tarsolyából, és ha hagyod, akkor fájdalmak és kínkeservek során beleveri a fejedbe a lényeget, hogy csak úgy léphetsz magasabb osztályba, amikor már mindent tudsz.
Akkor menj tovább, amikor eleget voltál egyedül. Mint amikor egy pihentető alvás után kitárod a zsalukat, jólesőt nyújtózol és hagyod, hogy újra belopódzón a napfény és arannyá színezze a félhomályt. Egy gyötrődéssel teli, átizzadt, átforgolódott éj után kellemetlenül szúr a bántó reggeli fény, ne erőltesd hát a jókedvet, a pozitív szemléletet, az élettel teli energiát, amikor romjaidban heversz. Jogod van szomorúnak lenni. Jogod van egyedül lenni.
Az egyedüllét, a párkapcsolat nélküliség ne legyen a mai ember skarlát betűje. Ne legyen stigma, ne érezze magát számkivetettnek és társadalmon kívülinek az, aki hosszabb időn át a saját társaságát élvezi. A párkapcsolat ne legyen terápia, önbizalmat izmosító tréning, ne szolgálja senkinek az érzelmi, anyagi és szexuális komfortérzetét.
Ne dugdossuk, ne szégyelljük a szárnyaszegett szerelmeket. A bukdácsoló párkapcsolatok, még az egyéjszakás kalandok is, amikor a ruháink után kutatunk a félhomályban és egy utolsó pillantást vetünk még az ágyban fekvő, lélegző idegen testre, mind megtanítanak valamire. Minden istenhozzáddal csiszolódik, acélosodik a személyiség, és megtanulunk egy leckét a toleranciáról, a kompromisszumkészségről, a konfliktuskezelésről, a tűrőképességről, önmagunk határairól, a büszkeségről és a hűségről."
Úgy tűnik a hosszú távú kapcsolatokat ma nehéz működtetni. Túl korán, gyakran méltatlanul drámaian, magyarázat, és válaszok nélkül érnek véget. Ma nem megjavítjuk, hanem lecseréljük. Azt a párkapcsolati érettséget és biztonságot keressük azonnal, amely csak idővel fejlődhet ki, hiszen ez az élet normális rendje.
Mohón várjuk a feltétlen összetartozás, és elköteleződés állapotát, mely valójában csak évek múlva, és az összecsiszolódás rengeteg elrettentő pillanatával érkezhet meg. Manapság, semmi nem érdemel időt és türelmet, még a szeretet sem. Nem fektetünk energiát és időt a valós emberi kapcsolatainkba, nem hagyjuk, hogy fejlődjenek, növekedjenek, és virágba boruljanak, inkább idő előtt elengedjük azokat.
A mai modern világ elvárásokat kényszerít a nőkre, akik fogcsikorgatva próbálnak minden szerepükben megfelelni. A női energiák érezhetően gyengülnek, és a ránk zúduló agyonretusált nőideál csak még inkább összezavar, és valódi azonosulásra méltatlan. A mai nők elfelejtenek spontán, ösztönösen nők maradni.
Vissza