Előszó
Arany János szellemének szenteljük e könyvet.
A költőnek szenteljük, ki elénk varázsolja daliás idők emlékét, hogy fellobognak előttünk a magyar mult alakjai „mint ha pásztortűz ég őszi...
Tovább
Előszó
Arany János szellemének szenteljük e könyvet.
A költőnek szenteljük, ki elénk varázsolja daliás idők emlékét, hogy fellobognak előttünk a magyar mult alakjai „mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon..."
A költőnek, ki a nemzet őszének avarját járta és az „idő vén fájának" hulló leveleiről leolvasta mindazt, a mi szép és nagy vala.
A nép hegedősének, a magyar lovagkor bárdjának, kinek ajkain a história bűbájos dallá változott.
A bölcsnek, kinek minden gondolata igaz, kinek szivében minden érzés emberi.
Abban, hogy most harmadízben megjelenő könyvünket, Kisfaludy Károly és Petőfi Sándor után, Arany János nevével ékesítjük és az ő emlékezetének hódolva bocsátjuk vándorútjára, benne foglaltatik hitvallásunk: a ragaszkodás ahhoz az irodalmi gyökérhez, mely magyar szivek talajában sarjadzott és melyből magyar erők munkájával, könnyeinkkel öntözve emelkedett a mi kultúránk terebélyes fája.
Tudjuk, hogy ha ebbe a talajba új csemetét ültetünk, ez a csemete még nem viharedzett sudár. Tudjuk, hogy ha kivirágzik, e virága hervatag még, de e virágzás mégis szines és illatos: tehát terem tiszta örömöket is. És mégis kivirágzik.
Gondterhes, bánatos időket élünk, melyben elnémult sok ajak, melynek volt mondanivalója, melyben megállott sok toll, mely a tudás vagy művelődés fegyvere lehetett volna. A célunk az, hogy megszólaljanak azok, kik a köznapi keservek között hisznek a kultúra erejében és diadalában.
Vissza