Előszó
ÉLŐKET NÉZEK!
Egy nő jött hozzám. Arca döbbent,
nézése bágyadt, szíve fészek,
melyből minden öröm kiröppent.
„Mi baja van ?" „Meghalt a férjem!"
- Három napig halottat nézett.
Három napig s így változott át!
Mivé lesznek, kik életükben
mindég, mindég halottat néznek:
halott fákon holt őszi kottát;
holt kaptárt, melyben csöppje méznek,
holt szívet, melyben csöppnyi jóság
meg nem terem: halott szerelmet;
halott álmok halott hajósát:
saját magát; halott hitet, mely
jótettek nélkül száraz csermely;
malaszttalan (mert bűnös) lelkét,
ezt a parfőmös tetszhalottat,
melyből minden tavaszt kiloptak
telhetetlen s parázna vágyak;
halott hazát; holt virágágyat.
Én megtartom Jézus tanácsát:
„A holtakat hagyd, hadd temessek
a holtakat!" S hogy a vidámság
ritmusában törés ne essék,
én most már csak élőket nézek:
holt apám élő, fényes arcát
az égben, így a bennem élő,
a megdicsőült Magyarország
nagy térképét; a hősök, szentek
szép sürgönyét, mit rámüzentek;
a Kegyelem nagy májusát, mely
a bűnbánatban újra éled
bennem, ha ront sátáni gazság;
és Jézust nézem, ki Igazság
és Út és Élet, Élet, Élet!
Vissza