Az emberek közt

Előszó

Részlet a könyvből:

Az emberek közt vagyok, mint tanonc szolgálok a "Divatos cipőhöz" cimzett üzletben a város főutcáján.
A gazdám kicsiny, gömbölyü emberke; az arca barnásfekete és sima; zöldszinü fogai vannak, s szeme vizenyős-piszkos. Ugy tünik föl nekem, mintha vak lenne és szeretnék meggyőződni erről, ezért fintorokat vágok.
- Ne vágj pofákat! - mondja halkan, de szigoruan.
Kellemetlen, hogy az a homályos szem lát engem és nem hiszem el, hogy lát - talán a gazdám csak találomra mondja, hogy fintorgatok?
- Mondtam, hogy ne vágj pofákat - suttogja még halkaban és alig mozgatja duzzadt ajkát.
- Ne vakard a karodat - kuszik hozzám száraz suttogása. - Te a legelőkelőbb üzletben szolálsz a város főutcáján, ezt ne felejtsd el! Az inasnak ugy kell állni az ajtónál, mint egy szobornak...
Én nem tudom mi az a szobor és nem állom meg vakaródzás nélkül - mindkét karom könyékig tele van piros foltokkal és sebekkel, a rüh kibirhatatlanul fölmarta.
- Mivel foglalkoztál te otthon? - kérdezi a gazdám és szemügyre veszi a kezemet.
Elmesélem; csóválja kerek fejét, amely sürün tele van ragasztva ősz hajszálakkal és megvetően mondja:
- Rongyszedés - ez még csunyább mint a koldulás, csunyább mint a lopás!
Nem minden büszkeség nélkül jelentem ki:
- Lám, én már loptam is.
A kezét az irópultra teszi, mint a macska a mancsát, ijedten az arcomba bámul és sziszegi:
- Mi-i? Mit loptál?
Megmagyarázom, hogy mit és hogyan.
- No, ez mind semmiség! De ha nálam lopnál cipőt, vagy pénzt, hát a fiatalkoruak börtönébe csukatlak...
Ezt nyugodtan mondta; én megijedtem és még inkább nem szerettem. Vissza