Fülszöveg
Maurice Blanchot (1907-2003) kritikus, esszéista és író a XX. századi francia irodalom egyik legtitokzatosabb és leginkább rejtőzködő alakja volt, akiről Jacques Derrida azt állította, hogy „az egész világon két vagy három emberöltő óta korunk egyik legnagyobb gondolkodója és írója". Blanchot már a második világháború utáni években elismert kritikusnak számított, de valódi tekintélyre a hatvanas évektől tett szert. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, illetve a dekonstrukció teoretikusaira egyaránt jelentős hatást gyakorolt. Irodalomelméleti munkásságától szépírói tevékenysége sem választható el. Regényeiben és elbeszéléseiben általában mindössze két-három szereplőt látunk: férfiak és nők találkoznak és elválnak, szeretnek, emlékeznek és várakoznak, hatalmába keríti őket a szorongás, a (kafkai) törvény és a halál; Blanchot utolsó szövegei pedig már csak fragmentumokból állnak.
A Kalligram Kiadó arra vállalkozik, hogy a szerző válogatott műveinek kiadásával elősegítse...
Tovább
Fülszöveg
Maurice Blanchot (1907-2003) kritikus, esszéista és író a XX. századi francia irodalom egyik legtitokzatosabb és leginkább rejtőzködő alakja volt, akiről Jacques Derrida azt állította, hogy „az egész világon két vagy három emberöltő óta korunk egyik legnagyobb gondolkodója és írója". Blanchot már a második világháború utáni években elismert kritikusnak számított, de valódi tekintélyre a hatvanas évektől tett szert. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, illetve a dekonstrukció teoretikusaira egyaránt jelentős hatást gyakorolt. Irodalomelméleti munkásságától szépírói tevékenysége sem választható el. Regényeiben és elbeszéléseiben általában mindössze két-három szereplőt látunk: férfiak és nők találkoznak és elválnak, szeretnek, emlékeznek és várakoznak, hatalmába keríti őket a szorongás, a (kafkai) törvény és a halál; Blanchot utolsó szövegei pedig már csak fragmentumokból állnak.
A Kalligram Kiadó arra vállalkozik, hogy a szerző válogatott műveinek kiadásával elősegítse életműve hangsúlyosabb jelenlétét a magyar irodalmi gondolkodásban, másrészt ráirányítsa a figyelmet arra, hogy az 1945 utáni francia irodalom és filozófia jelentős része nem értelmezhető igazán Maurice Blanchot műveinek ismerete nélkül.
Az Aki nem tartott velem Maurice Blanchot „éze-i triptichon"-jának harmadik darabja. Erre maga a szerző is felhívta a figyelmet a könyvhöz írt ajánló soraiban: „Az Aki nem tartott velem a harmadik része annak a triptichonnak, melynek első két részét a Halálos ítélet és a Mikor eljön az idő alkotja. Három különböző elbeszélésről van szó, azonban mindhárom ugyanahhoz a tapasztalathoz kötődik."
A könyvben nincsenek szereplők, csak a narrátor van jelen. A valóságos tér fokozatosan átalakul képzeletbelivé, ami maga az „irodalmi tér", mely lehetővé teszi a belépést a csendbe és az ürességbe, az idő hiányába, ahol megszülethet az írás. A figyelem áttevődik a narrátorról a szinte önálló életet élő szavakra, majd a szavakról az írásra, miközben visszatérően felhangzik a kérdés: „ír? Ebben a pillanatban ír maga?" Megszületik a mű személytelenségének a gondolata, a narrátor pedig szembekerül a Semleges alakjával, akit nem tud, mert nem lehet megnevezni. Maurice Blanchot e művében megkísérli beleírni a nyelvbe mindazt, ami megelőz minden beszédet és írást, leírni az író magányát a saját művével szemben. Ebből ered a könyv alapötlete: a narrátor párbeszédet kezdeményez egy titokzatos „ő"-vel, aki önmaga ismeretlen, másik része, vagy talán maga az antropomorf mű.
Vissza