Mátyás esztendejében

Előszó

1940 február 23-án volt fél évezredes fordulója, hogy megszületett Hunyadi Mátyás és virágvasárnapján pedig 450-ik évfordulója volt annak a tragikus eseménynek, hogy Bécsben meghalt a röneszánsz Európa egyik legnagyobb királya, a magyar birodalmi gondolat utolsó megvalósítója, annak a gigászi, a realitásnak minden kellékével rendelkező hatalmi tervnek megszövője, amelyet istenküldötte magyar lángelme valaha is józanul és a géniusz páratlan és csudálatos szárnyalásával megálmodhatott. Borzalmas magyar végzet volt, hogy a mátyási impériumnak terve, gondolata a nagy király hirtelen halálával összeomlott. Pedig csak hajszál hiányzott a valóságra válásból. Milyen másképpen láthatnánk ma Európa térképét, milyen más lenne a magyarság állása a népek és nemzetek együttesében, ha nem következett volna be ez a ruináló dráma, amely olyan döbbenetes figyelmeztetéssel előzte meg a mohácsi katasztrófát.
Ekkor harmadszor sírt kesrvesen az egyetemes magyar nemzet, úgy sírt, úgy jajongott, ahogy megtépte ruháit az első Szent Király halálakor, ahogy kétségbeesetten panaszkodott, amikor az "Árpádházi utolsó aranyágacskája" letört, sírt és jajongott a nép, amikor a nemzetteremtő szigort s fegyelmet megúnó, a korvinusi gondolatot meg nem értő árulók, kényelmeskedők és frontvetők már elkezdték alkudni a mátyási örökséget. Ez az a rettenetes históriai tény, amelynek kegyetlen markolása a nyakunkon jelentkezett 500 év után Trianonban. Vissza