Előszó
1992-ben szokatlan dolog történt a kitűzött időre nem gyűlt össze elég kézirat az 1993-as Horgász Kalauzhoz. A Magyar Horgász akkori, megbízott szerkesztője, Földeáki Béla hajnalban felhívott és azt mondta: - Van kereken négy napod, addig írjál valami hosszabb lélegzetű sztorit. Legalább húsz gépelt oldal legyen - tette hozzá, majd meg se várva a válaszomat, letette a kagylót.
Félórát töprengtem, aztán bedobáltam a legszükségesebb cuccaimat a kocsiba, s irány Tápiógyörgye. A „hosszabb lélegzetű" írásaimat itt szoktam megszülni a Bihari Jóska barátom hétvégi házában.
Beparkoltam a lugas alá, kiültem a megszokott helyemre és folytattam a töprengést. Kerestem a témát, ami kapcsolódik a horgászathoz, s ha nem is remekmű, de megnyeri az olvasó tetszését. A harmadik kávét hörpöltem, amikor csengett a telefon, s a feleségem szörnyülködve közölte, meghalt egy közeli erdélyi rokonunk gombamérgezésben. Esküszöm, nem örültem a Zsiga bácsi halálának, már csak azért sem, mert sok kellemes napot töltöttünk nála az Oltárkő aljában. Az viszont tagadhatatlan, hogy az ő halálhíre, illetve a halált kiváltó ok adta a lökést, így született meg az első horgászkrimim, a Gyilkos galóca. Az írásra kedvező visszajelzések érkeztek, sikerült valami újszerűt vinni a Horgász Kalauzba. Amiért is az első krimit követte a második, a harmadik majd a sokadik, s tudomásom szerint jelenleg csak én művelem e rendhagyó műfajt, én vagyok az egyedüli horgászkrimi-író Magyarországon. Nem tagadom, favorit helyzetben vagyok, évekig voltam rendőrségi riporter. Alkalmam volt belekóstolni a bűnüldözés nehéz és bonyolult mesterségébe, s ha nem is lettem szakavatott kriminológus, jól kiismerem magamat az ok és okozat közti összefüggésben.
Ez a mostani kisregény egy újabb próbálkozás, ami ha sikerül, lesz folytatása is. Nem véres, hátborzongató thriller, hősei nem vasöklű szupermanok, csak egyszerű, dolgukat végző emberek, agyonstrapált, kis pénzért hajtó rendőrtisztek. Ez a könyv egyfajta tisztelgés is a sokat bírált testület előtt.
Mint olvasnivalót, két célra ajánlom. Átdekkolni az unalmas telet, vagy azokat az órákat, amikor fittyedten lóg a damil a vízben, mert nincs kapás.
Nobel- vagy Pulitzer-díjat aligha fogok kapni ezért a könyvért, ám ha sikerül vele néhány órára elszórakoztatnom az Olvasót, akkor nem írtam hiába.
Vissza