A "Miért alszunk?" az első alvással foglalkozó könyv, melyet a téma egyik tudományos szakértője - a berkeley-i Kaliforniai Egyetem alváskutatással és agyi képalkotással foglalkozó laboratóriumának vezetője - írt, s mely úttörő módon tárja fel az alvás titkait, elmagyarázva, hogyan javíthatunk általa életminőségünkön. Az alvás életünk és egészségünk egyik legfontosabb, mégis legkevésbé ismert alkotóeleme. A tudománynak egészen a legutóbbi időkig nem volt válasza az olyan kérdésekre, hogy miért is alszunk, hogyan segíti az alvás testünk és agyunk megfelelő működését, vagy miért jár a hiánya olyan súlyos következményekkel. Valódi funkciója, különösen életünk három további alapvető tevékenységével - evés, ivás, szaporodás - összehasonlítva hosszú-hosszú ideig ismeretlen maradt. Az utóbbi két évtized tudományos felfedezései azonban új megvilágításba helyezték a kérdést. A kitűnő agykutató és alvásszakértő Matthew Walker ezen új eredmények alapján ismerteti meg az olvasót az alvás és az álmodás létfontosságú szerepével. Az alvás számtalan egyéb funkciója mellett javítja a tanulási képességünket, a memóriánkat, és hozzájárul a logikus döntések meghozatalához. Segít kordában tartani az érzelmeinket, erősíti immunrendszerünket, javítja anyagcserénket és szabályozza az étvágyat. Az álmodás eloszlatja a fájdalmas emlékeket, s egyfajta virtuális valóságot teremt, melyen belül agyunk múltbeli és jelenlegi ismereteinket elegyítve kreatív új gondolatok megszületését teszi lehetővé. Walker választ ad az alvással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre is: Hogyan befolyásolja az alkohol és a koffein az alvást? Mi történik pontosan a REM-fázis során? Miért változik alvási mintázatunk a kor előrehaladtával? Milyen hatása van a népszerű altatótablettáknak? Okozhatnak-e hosszú távú károsodást? Walker a legfrissebb tudományos vívmányok, valamint több évtizednyi kutatói és orvosi tapasztalat alapján magyarázza el, hogyan képes az alvás javítani a tanulási képességet, a hangulatot; szabályozni hormonháztartásunkat, védelmet nyújtani a rák, az Alzheimer-kór vagy a diabétesz ellen; lassítani az öregedés folyamatát, ezáltal növelni a várható élettartamot; segíteni gyermekeink iskolai tanulmányait, továbbá fokozni hatékonyságunkat, produktivitásunkat és sikerességünket az életben. Világos, magával ragadó, tudományosan megalapozott és rendkívül olvasmányos műve teljes egészében megváltoztatja az olvasó alvással, álmodással kapcsolatos korábbi elképzeléseit. Matthew Walker az idegtudományok és a pszichológia professzora, és az alváskutatással, valamint agyi képalkotással foglalkozó laboratórium vezetője a berkeley-i Kaliforniai Egyetemen, de korábban dolgozott a Harvard Egyetem pszichiátria tanszékén is. Több mint 100 tudományos cikk fűződik a nevéhez, s olyan tévéműsoroknak volt a vendége, mint a 60 Minutes, a Nova, a BBC News vagy a Science Friday az NPR-en. A Miért alszunk? az első könyve.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.