Mathias Rex I-III.

Előszó

Csak úgy falta a betűket, úgyszólván bosszúságot érzett, hogy gyorsabban olvasni már nem lehet. Mikor fordítani kellett, haragudott a lapozáshoz szükséges időveszteségért. Mert a disznóbőrbe kötött könyv oldalairól bámulatos kép tárult eléje: havas ormok szakadékai között özönlő fegyveres sereg, kardtól és páncéltól csörömpölő emberek sokasága és ezek között a jeges talajon szuszogva kapaszkodó csodálatos elefántok.
- Matykó, hol vagy? Szólalj már, gyermek!
Anyjának hangja a fülébe ért ugyan az udvar felől, de tudatába csak félig-meddig. Engedelmeskedő ösztönét legyőzte a bámulatos olvasmány vágya. Meg sem moccant, pedig jól esett volna fészkelődnie egyet. Ez a búvóhely, amelyet a páncélkovács lomtárában talált magának, nem volt valami kényelmes: vaspánt zsibbasztó fájdalommal nyomta a hátát, amint ott ülve kucorgott a vastag fal kis ablakszeme alatt. De ha megmozdult volna, akkor már fel is kelt volna és engedelmesen szaladt volna ki anyjához. Inkább sajgó háttal olvasott tovább. Hannibálról, az afrikai vezérről, mesélt a latin könyv kézzel irott szövege. És Hannibaltól nem lehetett megválni. Lüktetően izgalmas volt az, ahogy embereit és állatait átkényszerítette rettentő erejével az Alpokon.
- Vidisne parvulum egregium?
Ez is az udvar felől hangzott, nevelője mélyen dörgő hangján. Valakit latinul kérdezett a nevelő, hogy látták-e a kis egregiust. Ez a címzés járt latin nyelven Mátyásnak, a magyar kormányzó fiának. És a latin szónak sikerült, ami a magyar szónak nem sikerült: behatolt a fiú tudatába. Kedvetlenül feleszmélt a könyvből, kicsit habozott, de aztán felkászolódott. Most vette észre, hogy féllába egészen elzsibbadt. Sántikálva mászott keresztül a kiselejtezett pajzsok és halomba dobott egyéb vasholmi között. Vissza