Előszó
Évekkel ezelőtt a Magyar Televízióban véletlenül "rátaláltam" egy dokumentumfilmre. A film Pető Andrásról szólt. Hallottam persze előtte is a Pető Intézetről, és hellyel-közzel tisztában voltam azzal is, hogy milyen munka folyik ott, de valójában semmit sem tudtam Pető Andrásról. Emlékeim szerint a dokumentumfilmben többnyire egykori tanítványok és olyan emberek idézték föl a professzor alakját, munkásságát, szokásait, természetét, akik Pető Andrásnak és módszerének köszönhetik, hogy teljes emberi életet élnek. Bevallom, megfogott a téma. Talán autista lányom miatt, de fogékonyabb vagyok a sérült emberek problémáira, világunk számukra okozott nehézségeire. Ahogy néztem a dokumentumfilmet, egy történet kezdett motoszkálni bennem. Nem tudtam - és ma sem tudom - honnét, és hogyan tódultak elém a képek. Aztán a képekből "film" lett, karakterekkel, sorsokkal, színekkel, emberekkel, és... és Pető Andrással. A történet nem egy dokumentum könyv, és nem is egy szakmai munka. Inkább csak felvillant egy sorsszeletet abból, amit sérült, nehéz sorú kisgyermekek átélhetnek, amíg emberré válhatnak, Pető Andrásnak - illetve egykori és mai tanítványainak - köszönhetően. Az intézetben az eltelt hatvan ég alatt gyermekek és felnőttek ezreinek élethelyzetén és életvitelén sikerült változtatni.
Horváth Feri - és Pető Andráson kívül a többi szereplő - természetesen nem létezett soha, és talán olyan teljes gyógyulás sincsen - vagy csak tíz, százezerből egyszer -, amilyenen ő ment keresztül. De nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy tudjuk, a sérült embereknek éppolyan érzéseik, szenvedéseik, és viharaik vannak, mint nekünk, testileg egészségeseknek. Ha ezt képesek vagyunk elfogadni, akkor talán másként tekintünk rájuk, és máshogy döntünk a sorsukat érintő kérdésekben.
Vissza
Fülszöveg
"Vagy megyek a börtönbe? Mit gondolsz, eddig hol voltam, mi?! Hát azt hiszed, hogy nekem eddig az élet java jutott? A kedves miniszter-helyettes elvtársnő! Azt hiszed pompás érzés beszarni hét évesen, és hallgatni az üvöltözésed?! Azt hiszed élmény nézni, ahogy más gyerekek szaladgálnak, amíg én a tolókocsiban ülök?! Mit gondolsz, milyen érzés látni, hogy még a félig bénák is vonszolják magukat előre, te meg ott ülsz, és képtelen vagy mozdulni! Milyen lehet mindez, mi?! Erre válaszoljon kedves miniszter-helyettes elvtársnő!
Ica minden egyes szónál gyengébben próbál szabadulni Feri szorításából. Agyában egymást kergették a gondolatok.
- Istenen, mit hibáztam el? - suttogta maga elé, aztán fölnézett a fiúra. Megtörten állt és nézte a fiát. keze most már simogatásra indult, de a fiú ellökte kezét.
-Sajnálom... - nyögte Ica.
Feri keserű gúnnyal meredt anyjára. Sajnálom... - zakatolt a fejében a gondolat. Most sajnálja, most?! Hiszen volt rá lehetősége, volt hatalma, volt egy fia,...
Tovább
Fülszöveg
"Vagy megyek a börtönbe? Mit gondolsz, eddig hol voltam, mi?! Hát azt hiszed, hogy nekem eddig az élet java jutott? A kedves miniszter-helyettes elvtársnő! Azt hiszed pompás érzés beszarni hét évesen, és hallgatni az üvöltözésed?! Azt hiszed élmény nézni, ahogy más gyerekek szaladgálnak, amíg én a tolókocsiban ülök?! Mit gondolsz, milyen érzés látni, hogy még a félig bénák is vonszolják magukat előre, te meg ott ülsz, és képtelen vagy mozdulni! Milyen lehet mindez, mi?! Erre válaszoljon kedves miniszter-helyettes elvtársnő!
Ica minden egyes szónál gyengébben próbál szabadulni Feri szorításából. Agyában egymást kergették a gondolatok.
- Istenen, mit hibáztam el? - suttogta maga elé, aztán fölnézett a fiúra. Megtörten állt és nézte a fiát. keze most már simogatásra indult, de a fiú ellökte kezét.
-Sajnálom... - nyögte Ica.
Feri keserű gúnnyal meredt anyjára. Sajnálom... - zakatolt a fejében a gondolat. Most sajnálja, most?! Hiszen volt rá lehetősége, volt hatalma, volt egy fia, hiszen ott voltam! Tehetetlen dühében csorogni kezdtek a könnyek szeméből és kimondta amit gondolt.
-Sajnálod, mi? Hát tudd meg, hogy nem kell a sajnálatod! Te kellettél volna! De te nem voltál sehol! Hol voltál, amikor a többi gyereket hazavitték nyárra?! Hol voltál, amikor szombaton és vasárnap látogatóba jöttek hozzájuk?! Hol voltál karácsonykor, húsvétkor?! Hol?!
(...)
Hogy rohadnál meg ott ahol vagy! Ház ezért szültelek?! Ezért?! Te aljas, hálátlan dög! A szocializmus adott enned, és te belerúgsz?! A szocializmus fedelet adott a fejed fölé, és te megkérdőjelezed! Rohadt náci bérenc! Te szemét nyilas söpredék! Az ilyeneket ötvenhat után fölkötötték, és hagyták, hogy a varjak zabálják le őket a kötélről! Az asszony őrjöngő vérszomjjal verte a fiút, ahol érte. Feri kezeit fölemelve mindössze a fejét igyekezett védeni. Teste az ütések erejétől jobbra-balra dülöngélt a széken.
Az ajtó váratlanul kinyílt és Pető András lépett be. Az öreg professzor korát meghazudtoló fürgeséggel az asszony mellé ugrott, és lefogta kezeit. Az ütészuhatag abbamaradtával Feri gúnyosan nézett föl Pető szorításában vergődő anyjára.
- Mit művel?! - kérdezte a professzor az asszonyt. - Ez csak egy szerencsétlen gyerek!
Ica lihegve erőlködött Pető karjai között.
- Nem! Ez egy áruló! Egy ellenésg4
A professzor megrázta Icát és közelről meredt az arcába.
- Jól nézze meg ezt a gyereket! Maga szülte erre a világra, és magával harcolva jutott el idáig! Mit tud maga erről a gyerekről azon kívül, hogy megszülte? Tudja, hogy mikor tanult meg enni? Tudja, hogy mikor szólalt meg, és mi volt az első szava? Tudja, kik a barátai?
Ica gúnyosan fölkacagott.
- A barátai?! Arra a pár ócska kurvára, meg bajkeverőre gondol?
Pető halkan fölsóhajtott.
- Maga nem ismeri a saját fiát, csak elítéli!
- Amit tett, tagadása mindannak amiben hiszek! - köpte ki Ica indulatosan.
Pető higgadtan bólintott.
- Megtanította neki valaha is, hogy miben hisz? Elmondta neki, hogy miért kell lemondani az anyjáról?
Ica hökkentet nézett rá.
- Egy beteg gyerek azt nem értheti!
- Egyből ne, valóban - mondta halkan a professzor -, de lassacskán megnő, és az értelme is kinyílik.
Ica gyűlölettel nézett Petőre, aztán talán még erősebb gyűlölettel Ferire pillantott.
- Nem érdekel, hogy a fiam, ha még egyszer megszökik és disznóságokat csinál, vagy akár egyetlen szót is szól a szocializmus ellen, én börtönbe juttatom!
Ica lerázta magáról Pető karjait, megvetően végigmérte őket, és elindult kifelé. Az ajtóban visszafordult, Petőre nézett, és figyelmeztetően fölemelte a mutatóujját.
- És ezzel egyidőben a maga velejéig rohadt, ilyen szemeteket termelő intézetét is bezáratom!"
Vissza