Másik végtelen (dedikált példány)

Fülszöveg

"Szomorú vagyok. Ma se sikerült meleggé bűvölnöm a világot." Ezek a sorok akár mottóul is szolgálhatnának Fodor András új kötetéhez, amelyben az oltalmas érzések fogyását követi nyomon, a megromlott hűség és tékozló jóság, barátság és árulások, emlékek és friss ütések; az élet és halál megbonthatatlanul furcsa, de mégis vonzó kettősségét. A befelé növesztett világ is "új határtalan", a magánélet belső köreiből is éppúgy fel lehet mutatni az emberi értékeket, mint a korábbiakból, amelyekben az uralkodó szólam az emberbe, a közösség megtartó erejébe vetett hit. A másik végtelen ugyanannak a sorsnak, ugyanannak a költői arcnak a hordozója, csupán "az eget és földet ölelő" pátoszt egy visszafogottabb szemléletű, a kisebb közösségek szépségét, erejét s fájdalmas konfliktusait elemző meghitt vallomás váltja fel.
Fodor András annak a költőnemzedéknek tajga, amely a fordulat évében jelentkezett új programmal s új kifejezési formákkal. 1929-ben született a Somogy megyei Kaposmérőn, 1947 óta él a fővárosban. Egyetemi éveiben az Eötvös Kollégium növendéke volt, majd tanulmányainak befejeztével népművelési iskolákban tanított. 1954 és 1957 között a Csillag versrovatának szerkesztője, 1959-től az Országos Széchényi Könyvtár mellett működő Módszertani Központ tudományos munkatársa.
Első versei 1946-49 közt jelentek meg a pécsi Sorsunk-ban, a budapesti Válasz-ban, majd hosszabb szünet után a Csillag-ban. Első verseskönyve, a Hazafelé 1955-ben jelent meg, s József Attila-díjjal tüntették ki. További kötetei: Józan reggel (1958); Tengerek, dombok (1961); Fordul az ég (1964); Arcom útjai (1967); és életmű válogatása, A csend szólítása (1969).
Jelentős műfordítói munkássága is. Angolból, oroszból és a szomszéd népek lírájából készült fordításait 1967-ben adta ki gyűjteményben, Napraforgó címen. Vissza