Nagyvilág 2004. október

Előszó

Részlet a füzetből:

Az út egyre kacskaringósabban kapaszkodott fölfelé, s úgy tűnt, hogy mar közel járok az Amagi-hágóhoz, amikor fergeteges gyorsasággal üldözőbe vett: az eső a hegy lába felől, s fehérbe borította a cédruserdőt.
Húszesztendős voltam. A japán főiskolások egyensapkáját, sötétkék apró mintás férfikimonót viseltem, diáktáska himbálózott a vállamon. Már negyedik napja jártam egyedül az izui hegyeket. Egy éjszakára a Súzendzsi-templom hőforrásainál szálltam meg, két éjszakát a jugasimai termálvizeknél töltöttem, majd magas talpú fapapucsot húztam és elindultam fölfelé, hogy megmásszam az Amagi-hágót. Mialatt tovább haladtam az úton, a hegyláncokon, az őserdőkön, mély szakadékokon már az ősz színeit fedezhettem föl, miközben titkos reménysugár töltötte be a szívemet. Ráadásul nagy cseppekben hullani kezdett az eső. Egyre meredekebb és kanyargósabb úton kellett felfelé kapaszkodnom. Megkönnyebbülten sóhajtottam föl, mikor a hágó északi bejáratánál elértem a teaházat, a kapunál azonban szinte földbe gyökerezett a lábam. Mert az a titkos reménysugár abban a pillanatban valósággá vált: itt tartott pihenőt a vándorszínészek társulata.
Amint észrevett az egyik táncosnő, azonnal felpattant ültéből, megfordította ülőpárnáját, s rögtön felém nyújtotta, hogy foglaljak rajta helyet.
- Hmm... - csak ezt tudtam kinyögni, miközben leereszkedtem a párnájára.
A kimerítő futástól és a meglepő csodálkozástól az a szó, hogy „köszönöm" még csak eszembe sem jutott.
Mivel a táncosnő közvetlen velem szemben foglalt helyet, izgatottságomban cigarettát húztam elő a kimonóm ujjából. A lány fölemelte a mellette ülő hölgy előtt heverő hamutartót, és felém nyújtotta. Még ekkor sem voltam képes kimondani egyetlen szót sem.
A táncosnő tizenhét évesnek látszott. Számomra eddig ismeretlen, régi stílusú, különös formájú frizurát viselt. Bár dús hajától ovális, fenséges arca a valóságosnál kisebbnek tetszett, mégis csodálatos harmónia sugárzott belőle. Hajának díszes pompája olyan érzést keltett, mintha egy réges-régi kínai képen ábrázolt nőalak elevenedett volna meg előttem.
Negyven év körüli asszony kísérte a két fiatal lányt, s még egy huszonöt-huszonhat évesnek látszó férfi is volt velük, aki kabátkáján a nagaokai hőforrás szállodájának címerét viselte.
A táncosnőt eddig csak kétszer láttam. Először akkor, amikor Jugasima felé tartottam, s a Súzendzsi-templomba menet a Jugava folyó hídjánál értem be őket. Vissza