Marx és az 1848-as magyar forradalom

Előszó

Az alábbi tanulmányt hét esztendővel ezelőtt írtam, olyan viszonyok között, melyekben az elméleti munka inkább kényszerű időtöltés volt, mint önkéntes elhatározás. Marx halálának ötvenedik évfordulójára íródott, de sajnos befejezetlen maradt. A munka külső körülményei olyanok voltak, hogy az 1848/49-es magyar forradalom egész irodalmi anyagában való elmélyedés lehetetlen volt.
A tanulmány mégsem pusztán a részben kedvező, részben kedvezőtlen külső körülményeknek köszönheti megszületését. A 48/49-es magyar forradalom tanulmányozására mélyebb okok késztettek. A magyarországi kommunista mozgalom akkori fejlődési szakaszában a párt ideológiájának kialakítására nagyfontosságú volt Szabó Ervin 1848-ról szóló nézeteinek komoly megbírálása és megcáfolása. A pártban az utolsó évtizedben mindig újból felmerült a kérdés, hogy az a társadalmi átalakulás, mely Magyarországon a történelem napirendjén van, milyen jellegű lesz: szocialista-e vagy polgári demokratikus? Egy pártban, mely 1919-ben szocialista forradalomban vett részt, természetesen nagy szerepet kellett játszania ennek a kérdésnek. Egyes szociáldemokrata vezetők felfogása szerint az 1919-es proletárforradalomnak fő hibája az volt, hogy: volt, hogy győzött. Garami Ernő indokolta összefüggőbben e felfogást: Magyarországon a forradalomnak nem a kapitalizmust, hanem a feudalizmust kell megsemmisítenie, vezető ereje nem a munkásosztály, hanem a burzsoázia. Magyarország még nem esett át a polgári átalakuláson. Garami nézetei elleni harcban bukkantunk rá Szabó Ervin 1848-ról szóló felfogására. Szabó Ervin minden hibájával és fogyatékosságával végső soron pozitív alakja a magyar forradalmi gondolat és a magyar munkásmozgalom fejlődésének. Az opportunizmus elleni harcnak, a forradalmi szocialista ellenzéknek, az 1914-18-as imperialista háború elleni forradalmi küzdelemnek egy egész nemzedéke került ki az ő keze alól. És mégis: elméleti munkásságában mély és alapvető tévedések vannak. Vissza