Martyn Ferenc ötven rajza

Előszó

A Képzőművészek Szabad Szervezetének 1945 áprilisában rendezett első kiállításán három ceruza- és hét tollrajz tűnt fel. A rajzok mind felfogásukban, mind előadásmódjukban gyökeresen eltértek az idehaza uralkodó áramlatoktól: a Gresham-csoport laza körvonalakkal, puha akvarellszerű foltokkal előadott műveitől, a szociális érdekű expresszív alkotásoktól, a Vajda-kör kálváriát járt tagjainak apokaliptikus hangvételű vonalfantáziáitól, vagy Szalay Lajos meredeken futó, a szóló vonalra épülő rajzaitól. Már témájuk is szokatlan volt: e „politikai gúnygrafikák" - ahogy őket a magát m.f. monogram mögé rejtő újságíró nevezte - a fasizmus szörnyetegeit mutatták be. Ezekkel a rajzokkal robbant be Martyn Ferenc a magyar rajzművészetbe. Vasari írja Leonardóról, hogy „non lascio mai il disegno": soha nem szűnt meg rajzolni; elmondhatjuk ezt Martyn Ferencről is. Monográfusa, Hárs Éva szerint több mint ezerre tehető rajzainak száma.
Ebből megjelent egy válogatás Journal '50 címen - az ötvenedik életév naplószerű vallomásai a szülőfölddel való egybeforrásról, a vándorlás éveinek végleges lezárásáról -, valamint illusztrációi Petőfi, Berzsenyi, Cervantes, Joyce, Mallarmé műveihez. A rajzok zöme azonban alig ismert, s ha egy-egy kiállításon rövid időre be is mutatták őket, csak keveseknek adatott meg, hogy a szekrények mélyén meghúzódó mappákat kézbe vehessék, lapozzanak bennük, elidőzhessenek az alkotójuk élményeiről, gondolatairól, érzéseiről beszámoló dokumentumok mellett. A jelen válogatás negyven év alkotásaiból félszáz rajzot mutat be. Vissza