Az abszurd dráma elmélete

Előszó

MARTIN ESSLIN ÉS AZ ABSZURD SZÍNHÁZ „MENTÖÖVE"

Pillanatnyilag nincs értőbb, részletekbe menően is alaposabb áttekintése az abszurd szinháznak: Esslin nemcsak filológiailag teljes névsorra, probléma összefoglalásra törekszik, hanem mint ennek az irányzatnak elkötelezett kritikusa is szól az olvasóhoz. Könyve un. "alapmű". Ebben a kettős erényben rejlik aztán ennek a könyvnek sajátos kétarcúsága: egyfelől sajátos szinházi kalauz szerepét játssza, végigvezet ennek az irányzatnak szerzőin, stilusfogásain, esztétikai kérdésein, másfelől ki is merül egy ilyen - néhol lebilincselő - ismertetésben. Rajongó, ha ugy tetszik, és sajnos ez a lelkesült hang avult el a leghamarabb. Nemcsak azért, mert maga a jelenség, melyről ir, sem egyértelmű, hanem azért is, mert a könyv megjelenésének pillanata /1961/ is ilyen kétarcú volt: ez az év volt az abszurd színház törekvéseinek és világhatásának csucsa, és egyben ebben az évben jelentkeztek a kifáradás jelei, az átépülésé - a hagyományos "abszurd" eszközök oldásának irányába -, valamint a közönség első "disszidálási" kisérletei. Esslin mindebből semmit sem vesz még észre, könyvének vonzó - és egyben kérdéseket hátrahagyó - vonása éppen az, hogy nem tud és nem akar distanciát venni tárgyától. Azonosul vele, és csak azt nem tudja felmérni, miben áll ennek a szinházi-irói törekvésnek varázsa, esetleges maradandó hatása, és hol kell keresni mulandó, hamar elvirágzó mozzanatainak forrását. Vissza