Prohászka, a napbaöltözött forradalmár I-III.

Előszó

Egy csodálatosan szép világból érkeztem meg: egy birodalom két országából és huszonöt tartományából, mely változatosan mind más és más. Befáradtam a zsúfolt, rengeteg szépségbe, eszményi tájak gazdag, változatos egymásutánjába, kedves képek pergő sokaságába s most, hogy beszámolni szeretnék benyomásaimról, érzem, tollam, szavam cserbehagy.
Egy magyar szellemóriás, Prohászka Ottokár eszmebirodalmát, munkái huszonöt kötetét, tanulmányoztam végig s két országát: az ő Magyarországát, amilyennek látta s amilyennek álmodta és az emberi lélek országát. Ez alatt a gyümölcsözően gazdag út alatt a nagy írópróféta géniusza fogott kézen, mint egykor Dantét Vergilius és Beatrix, s mutatott rá: ez érdekel benneteket, az utókort. Magammal hoztam gondolatait, eszmekincseit, drágaköveit. Az összeillőket egymásmellé raktam. De e drágakövek csak szépségükben olyanok, mint a ragyogó gyémántok, mégsem luxuscikkek, oly hasznosak, akár a malomkövek, melyek a mindennapi kenyeret őrlik meg. Oly szükségesek, mint hajósnak az iránytű s az időmérő.
Te kedves Olvasó, nem jutsz hozzá az írólángész műveihez, magam is három világrészből gyűjtöttem össze, de számodra is áttanulmányoztam, így közölhetem, mit üzen ez az örökké időszerű génius.
Megértem kérdésedet: Dehát, ki is ez a nagyszerű ember? Keveset hallottál róla. Könnyebben mondom el, ha előbb történelmi elődeiről szólok:
A 19. századunkat három vezéralakunk irányította. Három nagy tragédiába fulladt élet: Széchenyi 1860-ban, politikájának diadala, a kiegyezés előtt, szétlövi a „leggondolkodóbb magyar agyvelőt": a magáét. Vissza