Marosvidék 2011. augusztus

Előszó

Folyóiratunk, az immár negyedik évfolyamába lepő Marosvidék jelenlegi számában egykori tanítványok emlékeznek vissza egy száz esztendeje született festőre, Ecsődi Ákosra, aki férfikora meghatározó másfél évtizedét töltötte Makón. Ez a halkszavú, visszahúzódó művész a maga szelíd módján mérce volt a Maros parti Konstantinápoly lakói számára. Szellemi és művészi rangját a helyi művészek, kollegái, tanítványai és a város közönsége egyaránt elismerte és bár az az elvontabb, filozofikus világszemlélet, amelyet a gimnázium ma már legendává vált Ecsődi-Hetvényi-Kertész hármasa képviselt; kissé távoli volt a többség számára, szerették és tisztelték.
Ecsődi Ákos művészi pályafutásának nem kedvezett a történelem. A megélhetésért föl kellett áldoznia független művészéletét és az a fajta festészet, amelynek elkötelezett híve volt, még mint tiltott sem fért bele a három T által meghatározott kulturális életbe, azaz nem is tudtak róla azok, akik talán tiltották, esetleg tűrték volna - ha ismerik -, azonban semmiképpen sem támogatják. Ha nincs máig el nem halványuló személyes varázsa, egyetlen, még életében megrendezett kiállítása sem jött volna létre. Ezen a József Attila könyvtárbéli 1975-ös kamaratárlaton a több, mint másfélszáz alkotásból álló életműnek azonban csupán egytizede került közönség elé.
Ecsődi Ákos munkásságának felfedezése és elismertetése az utolsó másfél évtizedben történt meg, illetve történik még ma is. Ennek biztató jelei posztumusz kiállításai, a Magyar Nemzeti Galéria vásárlásai és a szaporodó szakmai méltatások. Mindebben oroszlánrésze volt/van a művész leányának, Juditnak és az egykori tanítványoknak is, akik a magyar szellemi élet magaslataira feljutva sem felejtették el tanárukat, a bölcs és halkszavú festőt, művészi és emberi példaképüket.
Ecsődi Ákos születésének centenáriumára készült összeállításunk egyben a visszaemlékező tanítványok köszöntése is, akik már több évtizede maguk is különböző múzsák nyomában járó mesterek. Vajon véletlen jelenség, hogy egy iskolai évjáratból valók, vagy a sors titkos szándéka gyűjtötte össze őket a „makói földön szétterülő sarjasztó és gyűjtő szorgalom atmoszférájába"; ahol „a múzsák félénken hagynak lábnyomot"? Lator László és Szilvásy Nándor novemberben, Szekeres István decemberben, Tóth Ferenc januárban betöltötte, Domokos Mátyás áprilisban, Császtvay István májusban tölti be 75. esztendejét. Összeállításunkkal nemcsak Ecsődi Ákos emléke előtt tisztelgünk, vele együtt a rá emlékező, háromnegyed évszázadot maguk mögé gyűrt tanítványait is ünnepeljük. Kívánjuk, hogy megvalósíthassák terveiket, alkotások sorával gyarapítva életművüket és általa az egész magyar kultúrát. Vissza