Istennel, Isten nélkül vagy istentelenül

Előszó

Az emberek sokáig úgy építettek nagyobb teret befedő kupolát, hogy alátámasztották az építményt egészen addig, amíg utolsó lépésként el nem helyezték az áthidaló boltív legtetején az utolsó, az ívet lezáró követ. Ennek az utolsó kőnek alapvető szerepe volt. Ez fogta össze a boltívet, ez tartotta az egész boltozatot. Ha ezt az egyetlen követ kiemelik, az egész építmény összeomlik. A zárókő tehát nem csupán szimbolikusan, hanem valóságosan is az építmény legfontosabb eleme. Ez adta meg végső stabilitását, ez tette biztossá és szilárdá a teret áthidaló boltívet. Az építészet fejlődésével azonban az ember képessé vált arra, hogy az egymást erősítő és összefogó elemekből, önmagát megtartó boltozatot alkosson. Előbb csak kisebb, majd fokozatosan egyre nagyobb távot tudtak így áthidalni. A zárókő fokozatosan elveszítette funkcióját. Az építmény szerkezete megtartja önmagát, mivel az egyes részek egymást szilárdítják. Az egész építményt ez a kölcsönös egymásba fonódás tartja egyben. A zárókőnek egyre inkább csak díszítő szerepe maradt. Az épület tetejére tehetjük, ha igényét érezzük, de gondolhatjuk úgy is, hogy az épület enélkül is elég esztétikus. Valahogy így áll a helyzet Isten ideájával. Sokáig Isten volt az, aki „összefogja" a világot, és értelmet ad a létnek - sokak számára mind a mai napig O az. Ám az ember fokozatosan megismerte a világot, és képessé vált arra, hogy megmagyarázza a szeme elé kerülő jelenségeket. Előbb csak az egyszerűbbeket, majd a mélyebben fekvőket és bonyolultabbakat. Közben Isten, mint a létezés és a történések értelmezésére szolgáló „eszköz" egyre magasabb értelmezési szintre került. Kezdetben minden történés az Ő keze nyomát viselte. Később „csupán" a világ órájának megalkotásáért és felhúzásáért felelt. Végül napjainkban - egyesek számára - pusztán néhány, alapvető fizikai állandót kellett „beállítani", és ezzel szinte minden elintéződött. A tudomány viszont egyre több jelenség miértjét tárta fel. A biológiában a példának okáért, előbb „csak" azt tudta megmutatni, hogyan jönnek létre egy fajon belül a változatok. Majd képessé vált arra, hogy értelmezze a különböző új állatfajok kialakulását a már létezőkből. Végül, magyarázatot adott az élő anyag, a tudat és az ember, a társadalom és a világegyetem létrejöttére és struktúrájára. Ezzel a létezők rendszerét át- és összefogó Isten teremtő beavatkozása egyre hátrébb szorult. A világ struktúrája egyre inkább magyarázható volt önmagából, a tudomány modelljeivel. Vissza