Aranyhajú Böske

Előszó

Részlet a könyvből:

Egész nap havazott és pedig oly erősen, hogy a háztetőket és ablakpárkányokat vastag, fehér lepel borította. Korán leszállt az est és magával hozta a vad vihart, mely ravaszul közéje csapott a keringő hópelyheknek, mint a ragadozó madár a békés galambsereg közé.
Bár az idő olyan volt is, hogy a kedélyes kisvárosi ember még a kutyáját sem kergette volna ki, nemhogy a saját, nemes tagjait vitte volna ki, -. B.-ben, a nagy fővárosban, esteli hét óra körül nem igen lehet külömbséget észlelni az utczai forgalom tekintetében. A légszeszlámpák helyettesitik a csillagokat, melyek nem akarnak feltűnni; az utczákon oly őrült sietséggel robognak a fogatok, hogy a járókelők csak a járdákra ugrással menthetik meg életüket és tagjaikat; ezért aztán erőteljes szitkok kisérik a prémgalléros kocsist és az elegáns fogatot, melynek erősen elzárt ablakai mögött, bájos hölgyek nagynehezen tartják fenn virágos fejecskéjüket a gazé ruha óriási hullámai fölött és nem is sejtik, hogy e perezben tüzes esőt kivántak az ő illatos fürteikre. Szépen fésült viaszkfejek a borzasztóan fekete és szőke skalpok között, csendesen és figyelmesen dolgozó órások, mosolygó arczu segédek, a szövetek és csábitó köpenyek halmaza mögött, vén, elhervadt virágkötőnők a friss virágok között, ott állnak és irigylésre méltó biztonsággal és meleg levegőben mozognak a kivilágitott kirakatok mögött, melyek vakitó fényt vetnek a sikos járdára és a siető emberáradatra, miközben kék és veres orrok, könyes szemek és kétségbeesett fej- és kézmozdulatok láthatók az összes arra siető fiatalokon és véneken. Vissza