Marika

Előszó

Részlet a könyvből:

A szérűről hajnal óta behallatszik a kastélyba a cséplőgép dohogása. Alig több az ablakon vergődő dongó zümmögésénél, de szűnni nem akaró, monoton hang, a városi ember idege felborzolódik tőle. A vendégszobák lakói fülükre húznák a takarót, ha nem volna máris fülledt meleg. Mit tegyenek? Föl kell kelni.
A verandán egy órája vár a reggelire terített asztal. A letakart kalács, leborított méz, szorosan zárt vajtartó, befödött tejes- és kávéskanna csábító illata megőrjíti a legyeket, a méheket. Rajban szállnak, keringenek, felröppennek, visszatérnek, zúgolódva dongnak a legyek. Szapora lábakkal apróznak fölfelé az üvegtartók oldalán a méhek, leródliznak s újból kezdik a mászást fölfelé, rést keresnek, vagy egy cseppet, hogy a dézsmálást elkezdjék.
Ma valahogy később gyűlnek össze a vendégek a reggelihez, pedig nem is szóródtak szét még a nagy parkban, se a krikett-, se a teniszpályán, senki sem nyergeltetett hátaslovat, nem pihennek heverőszékeken a szépen nyírt gyepen, üres még a fürdőmedence is. Eddig telt ház volt. Egy kétlányos mama kedvéért meghívtak három szépreményű ifjút, de a konyhán a szobalány azt mesélte, hogy inkább egy másik vendég, az elvált asszony körül legyeskedtek. A háziasszony nővére, Vatthayné, a kislányával egész nyárra jön le mindig. Luci a ház réme. Unalmában nyűglődik, a nagyok után les. Vissza