Fülszöveg
Nem igaz, hogy nem lehet újat írni a vészkorszakról, csak kiváló emlékezőképesség, visszafogott, a sorok között megbúvó irónia és jó toll kell hozzá. Marianna D. Birnbaum könyvének nagy része azokról a rokon vagy közeli ismerős gyerekekről és a szüléikről szól, akik nem jöttek vissza; többük fényképét is mellékelte, köztük néhol feltűnik a szerző is kisgyerekként. Normális, jól szituált felnőttek és szépen öltöztetett gyerekek, mindegyiküknek végig kellett volna élnie az életét. A groteszkre finoman kihegyezett szemléletével, az irodalomtörténeti munkákon edzett szerkesztési gyakorlatával a könnyfakasztást a szerző végig elkerülte, ettől szép és igaz ez a könyv.
Spiró György
Birnbaum Daisyvel a képek hoztak össze, a mozgóképek. Eljött a filmklubomba a férjével, Csabával. Mintha egy rég nem látott ismerős látogatott volna meg. Azonnal otthon érezte magát ő is. Későbbi találkozásainkkor mindig szó esett zsidóságunkról. Érdekelte a három évvel a vészkorszak után Pécsett született és...
Tovább
Fülszöveg
Nem igaz, hogy nem lehet újat írni a vészkorszakról, csak kiváló emlékezőképesség, visszafogott, a sorok között megbúvó irónia és jó toll kell hozzá. Marianna D. Birnbaum könyvének nagy része azokról a rokon vagy közeli ismerős gyerekekről és a szüléikről szól, akik nem jöttek vissza; többük fényképét is mellékelte, köztük néhol feltűnik a szerző is kisgyerekként. Normális, jól szituált felnőttek és szépen öltöztetett gyerekek, mindegyiküknek végig kellett volna élnie az életét. A groteszkre finoman kihegyezett szemléletével, az irodalomtörténeti munkákon edzett szerkesztési gyakorlatával a könnyfakasztást a szerző végig elkerülte, ettől szép és igaz ez a könyv.
Spiró György
Birnbaum Daisyvel a képek hoztak össze, a mozgóképek. Eljött a filmklubomba a férjével, Csabával. Mintha egy rég nem látott ismerős látogatott volna meg. Azonnal otthon érezte magát ő is. Későbbi találkozásainkkor mindig szó esett zsidóságunkról. Érdekelte a három évvel a vészkorszak után Pécsett született és azóta is ott élő ember élettörténete. Hogyan maradtak életben szüleim, hogyan kezdték újra? És Veráé, a feleségemé? Az ő családja Körmenden élt, s néhány éve kiadta édesapja magnóra felvett visszaemlékezését a Marton családról, amelynek több mint ötven tagját ölték meg.
2014-ben beszélt először Daisy arról, hogy szeretné megírni az 1944-es év és az előző évek történetét egy akkor tízéves gyerek, a saját szemével. Talán beszélgetéseink is bátorítást adtak a számára, hogy története igenis érdekes, fontos, és az emlékezés lehetséges, sőt kötelesség is. Daisy Emlékalbumában ott van sok-sok kisgyerek fényképe. Nekem is van egy ez idő tájt készült képem egy kisfiúról, Endrikéről. Ügy nőttem fel, hogy mindig láttam ezt a képet egy kis márványlapra kasírozva a kandallónk párkányán. Endrike apám első házasságában született, 1944. július 4-én, hatévesen édesanyjával együtt deportálták Pécsről Auschwitzba. Sorsuk hasonló, mint Daisy sok-sok családtagjáé, rokonáé. Gázkamrában pusztultak el. Mi a közös bennünk? Mindketten egykék vagyunk. Talán emiatt is lett sok barátunk, akik testvérpótló szerepet töltöttek-töltenek be életünkben. S így találtam Daisyben egy idősebb testvérre, aki elmesélte, és most le is írta, nekem is, milyen volt az élet egy gyermek szemével Pesten, Komáromban, a vidéki Magyarországon 1944. március 19. előtt, és mi történt ezzel a gyerekkel azután. Nagyon örülök, hogy e könyv születésénél én is bábáskodhattam egy kicsit, s hogy a kultúrtörténész Daisy, a középkor kutatója tudós könyvei után személyes történetét is megosztotta velem. Most már kettőnké a testvéri emlékezet. S az olvasóké.
Pécs, 2015. augusztus 16.
Stark András pszichiáter
Vissza