Máriacelli emlékkönyv

Előszó

Máriacell neve századok óta ismerősen s kedvesen hangzik a magyar fülnek. És ez természetes: Máriacellt eltéphetetlenül összefont, eleven szálak kötik nemzeti történelmünkhöz, mióta I. Lajos királyunk, - kit a "nagy" melléknévvel tisztel a történetírás - méltó szentélyt emelt itt a seregét győzelemre segítő celli Szűzanyának. Azóta szent hely ez nekünk s bár hatszáz év tűnt tova az időben, Máriacell nevének fénye nemhogy halványodott volna, sót egyre jobban ragyog. Túlzás nélkül elmondhatjuk: Máriacell ma öt világrész szétszórt, hívó magyarságának nemzeti Mária-szentélye. Mi adja Máriacellnek - a kegyelem szüntelen sugárzása mellett - azt a delejes erőt, ami bennünket, magyarokat kiváltképp ehhez a kegyhelyhez vonz? Mindenek előtt: ez a hely látta még az említett Lajost, a magyar lovagkirályt, kit a pápa tüntet ki "az Egyház zászlótartója" büszke címével s kinek neve megdobogtatja a magyar szíveket, mert akaratlanul is a hajdanvolt dicsőség képét hívja elő az emlékezetből, mikor "magyar tenger vizében húnyt el éjszak, kelet s dél hulló csillaga". S előtűnnek a századokból, viharos történelmünk távoli s közelebbi múltjából a többiek: fényes történelmi nevek viselői, Nádasdyak, Esterházyak, - ez utóbbiak közt a nagy Mária-tiszteld Pál, az ország választott nádora; - a Máriacellhez kötődő Habsburg-ház tagjai közül mindegyre két nő neve bukkan elénk: Mária Teréziáé, kiért egykor a "karok és rendek" túllelkesült "vitam et sanguinem" - je megremegtette a pozsonyi országgyűlési palota falait, s a tragikus sorsú szép királyasszonyé, Erzsébeté, ki megsiratta Deák Ferencet s kinek emlékét a magyar nép szeretete őrzi; - és megrendülve, feltoluló érzelmeidet visszafojtva állhatsz meg a Szent László kápolna előtt, eltűnődve Isten rendelésén, hogy íme, két magyar prímás nyugszik itt: a nagyhatalmú, gazdag barokkfőpap és mellette korunk megkínzott vértanú bíboros-prímása. Bizony, mindkettő hontalanságban halt meg s végakaratából temetkezett Máriacellbe, lévén a szeretett Haza idegen megszállók hatalmában. Ez a hely öneszmélődésre kényszerít bennünket, itt a lélek, felejtve a köznapok kisszerű gondjait, a nagy ősök: magyar szentek és hősök példáin hevülhet. Mert ne felejtsd: itt,,otthon" vagy, nem vagy idegen, megtűrt. Bárhonnan jössz, bármely égtájáról a Földnek, ide mindig ,,haza" is jössz: a celli Mária mindnyájunk édesanyja s nekünk annyi "viharon-vészen át" oltalmazó Nagyasszonyunk. Vissza