Mária Magyarország királynéja

Tartalom

I. Nagy Lajos király birodalma ugyanakkor érte el legnagyobb terjedelmét, midőn második leánya született. A születés évét a körülmények és adatok összevetése alapján 1370-re tehetjük. A kisdednek sorsát mintegy előre elhatározta a IV. Károly német császárral még 1333-ban kötött családi szerződés. A leánykát Budán a Nagyboldogasszony templomában keresztelték meg s nem a király első szerelméről, hanem az ország védő asszonyáról nevezték Máriának. A király s egyes főpapok a Mária-cultus emelése által ünnepelték meg
ez örvendetes eseményt; azonban nem szűntek meg fiu után epekedni, ki majdan Nagy Lajos trónjára üljön. Keményeiket és Erzsébet királyné női babonáját nem igazolta a sors; a harmadik gyermek is leány lett. Katalint, Máriát és Hedviget szüleik gondos nevelésben részesítették. Deméndi László orvos és a történetíró Kükülley János volt első tanítójuk. Lajos udvarának komolysága és fénye egyaránt nagy hatást gyakorolt Mária értelmének
és kedélyének fejlődésére. E nevelés alapja az Isten félelme s a szülők tisztelete volt. (1-16. lap.)
II. A Lajossal háborúskodó IV. Károly 1353- családi szerződés megvalósítására törekedett. Przmisl tescheni herczeg e czélból már 1371-ben értekezett László nádorral; s Lajos király 1372. febr. 20-án kijelentette, hogy hajlandó egyik leányát nőül adni Zsigmond herczeghez. János alexandriai patriarcha, a császár megbízottja, Budára utazott s Lajost késznek találta az eljegyzés végrehajtására, de nem arra, hogy az általa pártolt bajor berezegek ügyét elejtse, belső sorban Máriát ígérte oda a király és a királyné, kit a
patriareha Visegrádon keresett föl. Lajos Trencsénben találkozott a császárral, fegyverszünetet, majd békét kötött vele s késznek nyilatkozott eltűrni az egyházi átkot,
ha e házasságot akadályozná. Károlynak nagyon érdekében állott e családi összeköttetés. Alak szerint azonban nem ment végbe az eljegyzés Zsigmond és Mária közt; Lajos ugyanis arra törekedett, hogy Károlyt egyik leánya, esetleg Mária s annak leendő férje örökölje. Vőjül V. Károly franczia király ifjabb hát, Orleansi Lajost szemelte ki s az 1374-ben Párizsba küldött magyar követség ezt el is jegyezte Katalinnal, a pápát pedig azon igéretre bírta, hogy Johanna halála után az új párra szállítja át Nápoly koronáját. Franczia követség viszonozta Budán a látogatást s megújította az eljegyzést. Hedviget Vilmos osztrák berezegnek szánta a király, ki Mária és Zsigmond mátkaságát is sürgette. Katalin azonban 1375 elején majdnem a franczia követség szemeláttára húnyt el, mi Lajost habozóvá tette, ne inkább Orleansi Lajosnak adja-e Máriát? A Nápolyra féltékeny pápa iránt való tekintetből is a német szövetségnek nyújtott előnyt s ez összeköttetést most a háza gyarapodásán működő Károly is élénkebben óhajtotta. Utódjával, Venczellel s az özvegy császárnéval személyesen találkozott a király s 1379-ben Nagy-Szombatban ment végbe az eljegyzés. Lajos a lengyel urakkal és Kis Károlylyal is elösmertetvén leánya örökösödését, Zsigmondot a budai udvarba vitette s 1382-ben Zólyomban iránta és Mária iránt hódolatra bírván a
lengyel urak egy részét, a királyi várak birtokbavételére és a lazadó Ziemovit megfenyítésére sereggel küldte öt Lengyelországba. Maga a királyné azonban mindenképen akadályozta a házasságot. (16-30. lap.)
MÁSODIK FEJEZET.
MÁRIA TERÉZIA S ELJEGYZÉSE
(1382-1385)
I. Nagy Lajos elhúnyta után 1382 szept. 17-én a megjelent urak Máriának hódoltak, de nem örökösödés iránt 1307-ben és 1378-ban tett Ígéretek, hanem szabad választás alapján. «Ugy emelték öt trónra, mintha fiú volna.» A trónöröklésröl nálunk e korban még nem volt törvény s Mária megválasztatása szabad akaratból történt; 1723-ban azonban reá mint előzetes példára hivatkoztak. Királynak azért nevezték, hogy így is jelezzék fölségi jogait; Mária maga csak a «királyné» czímet használta. A választás oly drámai mozzanat lehetett, mint 1741-ben a Mária Teréziának való segélyajánlás. Gyámúl anyját, Erzsébetet rendelték mellé, de Zsigmond ügyében nem intézkedtek. A koronázás a választás napján ment végbe. A külfejedelmeket követségek értesítették Mária trónraléptéről, mit Velencze, Kis Károly és Zára szerencsekívánatok közt vett tudomásul. Horvát- és Dalmátország kormánybiztosává Bessenyeit nevezték ki a királynék. Ott, valamint Bosniában és Lengyelországban mindjárt kezdetben mutatkozott az elszakadás vágya; az utóbbi helyen öt vár jutott a litván Lubart kezére. A radomi gyűlésen a lengyel rendek kijelentették, hogy Nagy Lajosnak csak azon leányát fogadják el, ki állandóan köztük fog lakni; és Visliczán örömmel hallották, hogy Zsigmondot Erzsébet nem akarja királyukká tenni. 1383. márcz. 28-án az anyakirályné fölmentette őket a Máriának és Zsigmondnak tett hűségeskü alól, de
Hedvig és Vilmos elösmertetését követelte. Ezzel ki volt mondva Magyar- és Lengyelország teljes különválása. Mivel azonban a lengyelek így is súlyos föltételeket szabtak, Ziemovit masszóvi berezeg pedig Hedvig nöűl vételét tervezte, Erzsébet újra kegyeibe fogadta Zsigmondot, sereggel küldte rajok s fenn akarta tartani a két ország személyes egységét. (31-43. lap.)
II. Mária helyett, ki «örökös» királynőnek nevezte magát, anyja, Erzsébet uralkodott; ez pedig mindenben Garay Miklós nádor tanácsaival élt. Politikájában a nádort hazafias indokok vezérelték s ö mindenben Nagy Lajos terveit akarta megvalósítani; hanem az anyakirályné önfejűsége s az országtanács és a főurak akadékoskodásai következtében ezt alig tehette. Garay mellett más nagy urak is befolytak a közügyekre. A három Horváthy-testvérés Palisnay egyenesen a nöuralom megszüntetésére törekedett , de nem csupán
önzésből, uralomvágyból, vagy sértett hiúságból. Alkalmatlan időben, épen a lengyel követelőzések idejében állottak elő kívánataikkal. Az elsietett koronázásért igy utólag kellett bűnhődnie az országnak. Erzsébet most újabban is hűségre eskettette a dalmát városokat; a lázadás mindazonáltal egyre terjedt s az új bán, Apor Laczkfy István, még maga is szította azt. Velencze eleinte hajlandó volt ugyan a királynéval való szövetkezésre, utóbb azonban várakozó helyzetet foglalt s beérte általános biztatásokkal. A királynék megesküdtek a turini békére, Garay pedig kelleténél jobban bízott a velenczeiekben. A tanácsára Horvát- és Dalmátországban körútat tevő királynékat a nép mindenütt hódolattal fogadta, miért is Erzsébet királyné ridegen bánt a tőle Hedvig beküldését kérő lengyelekkel s ezek fejének, Szandigovnak, menekülése után a vele jött ifjakat letartóztatta. A radomi országgyűlés most fenyegetöleg lépett föl, mire Erzsébet a kormányzóvá kinevezett Zsigmond beküldésével felelt. A komoly ellenállás hírére azonban végre is átengedte Hedviget, kit a lengyelek 1385 okt. 15-én megkoronáztak s nemsokára nöűl adtak a litván
Jagelló Ulászlónak, mi által jelentékenyen növekedett országuk hatalma. Mária nem tudta egyéniségét úgy megtagadni, mint Hedvig. Nem szerette könnyelmű jegyesét, ki nagy oka volt Lengyelország elszakadásának ; s e hidegséget észrevéve, Zsigmond 1385-ben önként vonult bátyjához, Venczel cseh királyhoz. Ezzel egyidejűleg indúltak meg a párizsi udvarral való tárgyalások. Az Anjouk magyar és franczia ágának egyesülésével kell vala megszerezni
Nápolyt; s 1385 elején magyar követség ment Párizsba, hogy Orleansi Lajost vőlegényül nyerje meg Mária részére. Jelképileg csakugyan megkötötték a házasságot s a sok szép tulajdonnal, de sok árnyoldallal is bíró Orleansi Lajos már megindult Magyarországba, midőn a Velencze akadékoskodása folytán hosszasb várakozásra kényszerítve, Troyesban hírül vette, hogy Mária időközben Zsigmondhoz kényszerült nőül menni. (43-60. lap.)
HARMADIK FEJEZET
MÁRIA HÁZASSÁGA; KIS KÁROLY KIRÁLYSÁGA
(1385-1386)
I. Máriának állítólag négy jegyese is volt, a sors azonban Zsigmondnak kedvezett. Délen ugyanis mindegyre növekedett III. Károly nápolyi király pártja s az elégületlenség országszerte terjedt. Erzsébet a kedélyek megnyugtatására 1384-ben országgyűlést tartott s ezen Mária az aranybullát megerősítette ugyan, a nemesség fölkelését azonban mellőzve, a Nápoly felöl fenyegető veszély ellen inkább Velencze, Bosnia és Ausztria jóindulatában bizakodott. Ebben, főkép pedig a csak kereskedelmi érdekeket hajhászó Velenczében nagyon csalatkozott. Károly pártja egyre gyarapodott. E párt megbízásából Horváthy Pál zágrábi püspök, álürügyek alatt, Nápolyba ment s alak szerint meghítta Károlyt a magyar trónra. A király sokáig vonakodott, neje, Margit is mindenképen tartóztatta s Velencze maga sem volt tájékozva a király terveiről. Ő azonban elfogadta a meghívást; Zengbe, majd Zágrábba ment s onnan rendszeresen izgatott Mária ellen. Ezt e közben jegyese, Zsigmond is fegyveresen akarta kényszeríteni a házasság megkötésére. A fenyegető politikai viszonyok közt Erzsébet sem , ellenezte ezt többé s a házasság, melynek
előzményeiről a francziák kalandos híreket terjesztettek, az udvari pártok kiengesztelödése mellett 1385 mindszentek napján végre csakugyan megtörtént. A képviseleti rendszer egy nemének alapján összegyűlt országgyűlés hódolt az ifjú párnak, Mária pedig újabban biztosította az ország kiváltságait. Végzetes hiba volt, hogy a kormány nem követelte Zsigmond megkoronáztatását. Miközben Zsigmond rokonainál keresett segítséget Kis Károly ellen, ez deczember elején Budára indúlt és színes ürügyek által megnyugtatva a királynékat, ünnepélyesen vonúlt a fővárosba, hová országgyűlést hirdetett. Ez kormányzóvá választotta őt s az utczai népség elégedetlenségén fölbátorodva, küldöttség által lemondásra szólította föl Máriát. A királyné csupán egyéni szabadságának biztosítását
kérve, egy közte és anyja közt lefolyt érzékeny szóváltás után csakugyan lemondott, ha nem is önként, mint híresztelték. (61-78. lap.)
II. A rendek most, 1385 decz, 31-dikén, Károlyt választották királynak s őt a megjelenésre kényszerített királynék jelenlétében Székesfehérvárott január 1-jén meg is koronázták. A királynék gyásza és szenvedett méltatlanságuk már ekkor rosz hatást keltett, a nép pedig egyes jelenségekből jósolta Károly uralmának rosz végét. Olaszország nagy lelkesedéssel fogadta a koronáztatásról szóló hírt, míg itthon Károly mindent elkövetett a maga uralmának biztosítására. Különben egy fedél alatt lakott a királynékkal, kiket állítólag száműzni szándékozott. Erzsébet, hogy ezt megelőzze, Garay búcsúzásának és Zsigmond
egy fontos levelének ürügye alatt magához kérette s Forgách által, adott jelre, főbe sujttatta öt, mire hívei az örséget lefegyverezték. Ez esetet a nép másképen beszélte, mint a történelem. Károly súlyosan megsebesülve is képes volt szobájába viszszavánszorogni, ellenben várnagya, Alberico s főembere Horváthy János, csak erőszakosan törhetett magának útat a népen keresztül, mely most az olaszokat rabolta s ép úgy éltette Máriát, mint pár hét előtt Kis Károlyt. (79-86. lap.)
NEGYEDIK FEJEZET
MÁRIA HORVÁTORSZÁGI ÚTJA S FOGSÁGA ÉS ZSIGMOND MEGKORONÁZÁSA
(1386-1387)
I. Máriának nem volt köz vetetlen része a véres tettben; hanem azért mégis megjutalmazta annak elkövetőjét, Forgách Balázst. Károlyt, kinek érdekében Flórencz igen melegen, de elkésve szólalt fel, febr. 8-án Visegrádra vitték s 24-én, midőn sebei gyógyulni látszottak, kivégezték. Az átok alatt levő királyt csak négy év múlva temethették el egyházi szertartások szerint. Pártja még sokáig bizonytalanságban élt s fia, László, csak 1387 ápril 18-án kezdette magát magyar királynak nevezni. A zavart növelte, hogy Mária nem akart együtt élni Zsigmonddal, kinek érdekében most Venczel cseh király hadsereg élén nyomult az országba s 1386 május 12-én Győrött szinleg ki is békítette a feleket; Zsigmond azonban nem ment Budára, hanem Csehországba tért vissza. Erzsébet, Zsigmond boszújától tartva, vejével, Jagelló Ulászlóval lépett szorosabb szövetségre. A királynék, hogy az e közben egyre háborgó délvidéket lecsöndesítsék, most ismét Horvátországba indúltak, melynek bánjává Szentgyörgyi helyett Losonczy Lászlót nevezték ki. A horvátok fenyegető magatartása miatt azonban nem mertek tovább menni Kapronczánál s Garay várában, Garában akartak menedéket keresni. Tervöket nem valósíthatták. A vár közelében ugyanis, szeptember derekán, a lázadók megtámadták kíséret őket; Forgáchot, Garayt levágták s velők is méltatlanul bántak. Azután különböző várakban, végre Novigrádban őrizték őket, hol - talán Kis Károly özvegyének akaratához képest - az anyakirálynét
1387. januárja első felében megfojtották. (87-101 lap.)
II. A neje ellen használni kívánt sereget Zsigmond most Mária kiszabadítására, de
egyúttal saját hatalmának gyarapítására akarta fölhasználni. A Mária fogságának hírére alakúit ideiglenes kormány már 1387. januárjában helyet adott neki, mint az ország főkapitányának és urának. A lázadók ellen való harcz eszméje még a gyermekek játékaiban is jelentkezett s megnyerte Zsigmondnak Garay korábbi elleneit. Velencze szintén megigérvén közreműködését, Zsigmond a lázadók ellen indult; de nem merte őket ostromolni, hogy meg ne öljék nejét, kit - néphagyomány szerint - Stibor és Bebek Antónia csellel hiában akart kiszabadítani. Losonczyra bízván a a megfigyelő sereg vezetését, ő maga Magyarországba tért vissza s a más vidékekeken is mutatkozó forrongások ellensúlyozása végett márczius végén Budán királylyá választtatta s 31-én Székesfehérvárott meg is koronáztatta magát. A csonka országgyűlés, vagy - mint saját magát nevezte - liga, igen szigorú föltételekhez kötötte a választást. Zsigmond király most nagyobb erélylyel dolgozott nejének kiszabadításán s a tengeri segítség dolgában Velenczével kezdett alkudozni. Ez, a pápa által is buzdíttatva, Barbadicot küldte Novigrád alá ; mire s mivel a lázadóknak sehol sem kedvezett a szerencse, Horváthy János azon esküre kényszerítvén Máriát, hogy szenvedett sérelmeiért nem áll boszút, június 4-én csakugyan föladta Novigrádot és szabadon bocsátotta a királynét, ki háláját elsö sorban Velencze iránt mutatta ki. Ennek hajóján ment a dalmát városok, Velencze és a pápa által lelkesen
üdvözölt királyné, ki különösen kitüntette a költö és történetiró Monacit. Zágrábba, hol a főpapok, és főurak élén eléje siető Zsigmonddal július 4-én találkozott. Férjével, kit üdesége meglepett, az egész hónapot Zágrábban és annak vidékén töltötte s tapasztalnia kellett, hogy az őt megmentő Velencze helyette immár Zsigmondot ismeri királyul. Mindamellett megkönnyebbült szívvel sietett vissza Budára, vígasztaltatva azon lelkesedés által, melylyel a nép - útközben - mindenütt fogadta. (101-120. lap.)
ÖTÖDIK FEJEZET
MÁRIA ÉS ZSIGMOND MINT TÁRSKIRÁLYOK
(1387-1390)
Zsigmond király Váradra, szent László sírjához, nejével együtt tette meg a megkoronáztatás után szokásos utat s Debreczenen át Diósgyőrbe rándúlt, melynek kies vidékén, a máig is róla nevezett várban, Mária mindenkor örömest tartózkodott. Csak október végén mentek Budára s a telet, fölváltva, ott és Visegrádon tötötték. A lázadókon nyert győzelmek hírét ellensúlyozták a Tvartkó bosnyák király terjeszkedéséről kapott tudósítások. Zsigmond ezt annak tulajdonítván, hogy sokan inkább Máriát tekintik királynak, országgyűlést tartott, melyen őt Mária kétségtelen királyul ismerje el. A rendek 1387 augusztus 28-án (s nem pünkösdkor, mint a krónikások írják) Zsigmondot, kit - hagyomány szerint - érzékeny beszédben ösmert el királyul Mária, általános kegyelem igéretére s más fontos engedményekre bírták, mintegy törvényes alakot adván a márcziusi csonka országgyűlésen való megválasztatásának. Mária ezentúl, egyelőre, alig vett részt politikai dolgokban, hanem jobbadán Váradon és Diósgyőrött időzött; míg Zsigmond annál tevékenyebben működött a küldiplomatia terén. Seregei 1388 folytán újabb győzelmeket arattak s a lázadók erejét más körülmények is lankasztották. Az 1388-ról 1389-re menő télen azonban összeesküvést szőttek a király ellen, kit - a krónikaíróknak regényesen hangzó elbeszélése szerint - csak felesége mentett meg a haláltól. A veszély ismét közelebb hozta egymáshoz a házastársak szíveit. Ugyanezen időre esik Zsigmond törvényes királyságának újabb, tüntetésszerű emlegetése. 1388 nov. 25-ike óta Mária még inkább tartózkodott a kormányügyektől, Zsigmond pedig Tvartkóval bajoskodott, ki a tengermelléken mind nagyobb foglalásokat tett. A dalmát városok jobbadán híveknek bizonyultak. Zsigmond kisebb hadjáratot intézett a délvidékiek ellen s Temesvárott találkozott nejével. Az 1300, évi oláh hadjárat idején távollevő férje helyett Mária vezette a kormányt s folyton levelezett férjével, kivel együtt jelent meg Váradon szept. 8-dikán szent László lovagszobra fölavatásának ünnepére. (121-139 lap)
HATODIK FEJEZET
MÁRIA UTOLSÓ ÉVEI ÉS HALÁLA
(1390-1395)
Durazzói László, mint Károly fia és utóda, 1390 okt. 15-dike óta minderösebben izgatott Mária és Zsigmond ellen; Palisnay és Tvartkó halála után azonban keveset tehetett. Hervoja horvát bán s Dabissa bosnyák király meghódolt, Dobor elesett, Horváthy Jánost pedig és Kontot számos társával együtt kivégeztette Zsigmond (1392-1393). Mária nem vett részt
e véres eseményekben. Fölváltva kereste föl kedvelt mulatóhelyeit, közben azonban, főleg birtokügyekben, most is gyakorolta királyi hatalmát ; sőt helyettesítenie is kellett Zsigmondot, midőn azt 1393-ban és 1394-beh Csehországba szólították a Venczel király és a rendek közt fölmerült egyenetlenségek. 1394-töl fogva Zsigmondot mindinkább foglalkoztatta a török ellen indítandó háború ügye, Mária ellenben csak a tél kezdetén tért vissza Diósgyőrről Budára, hol Zsigmond most kiváló gyöngédséggel bánt vele. Kedveért még a tátáborba való indulását is elhalasztotta. Májusban azonban már Nikápoly alatt
állott s nem egy jelét adta személyes bátorságának, midőn hírét vette, hogy neje 1395 május 17-én szerencsétlen esés és szülés következtében kisdedével együtt életét vesztette. Zsigmond a táborból hazaküldött Kanizsay érsekkel Váradon szent László lábaihoz temettette el nejét, alapítványt tett emlékezetére, egyik legnagyobb ellenségével, a megkegyelmeztetése után váradi püspökségbe áthelyezett Horváthy Pállal miséket mondatott lelke üdveért s 39 év múlva maga is itt keresett örök nyugalmat. (140-152. lap.)
HETEDIK FEJEZET.
MAGYARORSZÁG SZELLEMI ÉS ANYAGI ÉLETE MÁRIA IDEJÉBEN; A KIRÁLYNÉ JELLEMZÉSE
(1382-1395)
1. Politikai tekintetben Mária uralmát a folytonos lázadások rosz emlékezetűvé teszik ugyan, öt magát és kormányát azonban nem lehet vádolni alkotmányellenes törekvésekről. Az általa tartott négy országgyűlés bővítette a nemesség jogait s korlátolta a királyét, az oligarchia! kormányzat s a pártok türelmetlensége azonban folytonos tápot adott az elégűletlenségnek. Ennek politikai tévedései mellett mindazáltal nem lehet feledni a más téren szerzetteket. Dömötör érsek például épen 1382-ben körvonalazta szabatosabban a magyar egyház alapelveit; tanulásra serkentette az alsó papságot s hitbuzgalma s az
irodalom és művészetek pártfogása által több főpap tűnt ki. Szívből vallásos volt maga a királyné is és tettleg mutatta ki az egyház iránt való áldozatkészségét. Az irodalom több derék műre hivatkozhatik; népballadák és költői elbeszélések szóltak Mária életének epizódjairól ; a történetíró Monaci Lőrincz, Paulo Pál és Kükülley János személyes ismerőse s pártfogoltja volt a királynénak ; a vallásos irodalom is virágzott és tért foglalt szent Ágoston bölcselete. Mária könyveket másoltatott ; barátja volt a magyar nyelvnek, mely alatta is az udvar nyelve maradt és saját példájával igyekezett előmozdítani a képzőművészeteket, miknek legnagyobb alkotása ez időben szent László váradi lovagszobra. - A kereskedést sokban akadályozta ugyan Velencze féltékenykedése, másrészt azonban nemcsak megtartotta az a régi piaczókat, hanem újakat is hódított magának és Szeben épen ez időben lett oly fontos pont a keleti kereskedelemben. Föl virágzását számos város köszöni Máriának. A földniűvelésben jó példával járt elő a királyné, ki maga is szívesen kertészkedett; az egészségesebb fejlődést nem gátolhatták egyes erőszakoskodó főurak, helyenként pedig még javult is a jobbágyok helyzete s jelentékeny volt a földbirtok értéke, bár nem vetekedhetett a városi telkekével. Az állattenyésztés nem hanyatlott, az ipar néhány új ága, pl. az érczöntés, ekkor honosúlt
meg s a közlekedés jóságának szükséges voltát maga Mária is hangsúlyozta. Az árúforgalmat teljes értékű pénzek veretése által igyekezett előmozdítani. Az igazságszolgáltatás terén több kitűnő férfiú működött s a királyné, ha nem állhatta is útját
egyes önkénykedéseknek, e részben sem vádolható inkább, mint korának sok más fejedelme. (153-172. lap.)
II. Máriának Budán, O-Budán és Visegrádon volt fényes palotája. Időnkint nagyobb utazásokat tett a hazában s kiváló örömmel időzött diósgyőri várában, vagy a váradi klarissáknál. Utazás közben ép úgy ragyogtatta gazdagságát, mint magában a királyi udvarban, hol főpapok és zászlósurak mindig számosan voltak jelen. Anyja, 1385-től fogva pedig Zsigmond is külön udvart tartott ; csak Budán egyesítették azt. Mária királyné udvari ifjai, apródjai, káplánjai stb. közül néhánynak nevét is ösmerjük. Az udvarban magyar
szellem uralkodott. A királyi kincstár gazdag volt és csak Zsigmond pazarlásai merítették azt ki; 13S8 óta Mária a folyó költségeket már nem egyszer fedezte kölcsönvett pénzzel. Nem volt hiú, de sokat adott külső megjelenésére. Jellemének és lelkének szép tulajdonságai nagyban enyhíthetik azon ítéletet, melyet a magánéletben is szerencsétlen királynéra politikai tévedései miatt mond a történetírás. (172-180. lap)
A pecsétek s pénzek köriratai. (182. l.)

KÉPEK
ÖNÁLLÓ KÉPEK
Nápolyi Johanna Giotto frescója után, mely a nápolyi Incoronata templomban van, Hahn Antal által vett másolatról 7
A brünni szerződés, a bécsi cs. és k. titkos levéltárban levő eredetiről 24
Durazzói Károly XVIII-ik századi rézmetszet után Summonteból 32
Zsigmond magyar királylyá koronáztatása. Az előtérben Valois Lajos herczeg kikosorazása. Miniatűré a Froissart krónika boroszlói példányából 100
Sigmond császár és király Dürer Albrecht festménye után, melynek eredetije a nürnbergi városházán van 121
Nápolyi László XVIII-ik századi rézmetszet után, Summonte munkájából 121
Zsigmond a franczia királytól s török háborúra segélyt kér. Miniatűré a boroszlói Froissart krónikából 146
Mária királyné három nyelvű zsoltáros könyvének egyik díszlapja, színnyomat a Szent Floriani Codexböl Tornai Gyula rajza után 161
Nagy Lajos birodalma 1382-ben térkép 29
Stepht Henrik Missalejánnk kezdőbetűje 1
Diósgyőr. Dörre rajza 3
Nagy Lajos ereklyemutatója 1370-ből. Dörre rajza 6
A Máriacelli csodatevő kép 8
Anjou-czímerek Aachenből 10 11 12
Contarini András doge 23
Mária Czell. Dörre rajza 30
Nagy Lajos arczképe a Bécsi Krónikából 31
Mária királyné arany s ezüst pénzei Ágota rajza 33
Hedvig királyné, krakói képe után 53
Nagy Lajos és Erzsébet a Máriaczelli templomban levő dombormű után 60
Visegrád s a visegrádi őrtorony. Dörre rajza 61
Mária királyné, Thuróczy Krónikájából 70
Sigmond császár és király, ugyanonnan 71
Mária királyné nagy pecsétje, első lap. Ágota Imre rajza 72
Mária királyné nagy pecsétje, hátlap. Ugyanattól 73
Erzsébet királyné pecsétje. Malachovszky rajza 83
Tata. Dörre rajza 86
Mária királyné függő titkos pecsétje. Kozeluch rajza 83
Mária királyné okiratra nyomott titkos pecsétje. Malachovszky rajza 93
Ivanics vára. Feszti Árpád rajza 98
Az ivanicsi templom. Ugyanattól 99
Sz. Grisogonius temploma Zárában 100
Venerio Antal doge 113
Székesfehérvár. Dörre rajza 120
Nagy-Várad s Sz. László hermája. Ugyanattól 121
Janus Pannonius, Corvin - Codexből. Dörre rajza 139
Bajazed szultán Fayerabend XVI-dik századi rajza után. Dörre rajza 140
Mária királyné váradi sirja Canon de Ville lovassági tábornok rajza 150
Mária királyné koronája, az ambrasi gyűjteményben levő eredetiről rajzolta
Fahrenbauer 151
Nikápoly, Dörre rajza 152
Mária királyné selmeczbányai két házának belseje, Dörre rajza 153
Buda legrégibb látképe Schedel krónikájából 173
Mária királyné körmöczbányai piaczi házának külseje. Dörre rajza 174
Mária királyné körmöczbányai háza a zólyomi kapunál. Dörre rajza 175
Stepht Henrik Missalejából egy díszlap alja 180
Mária királyné nagy pecsétjének töredéke a magyar királyi országos levéltárban levő példányról rajzolta Agota 181

Témakörök