Előszó
Részlet a kötetből:
"Trieszt, 19 . . szept. 18.
Drága édes Helénem!
- Ventné elment még egyet-mást bevásárolni, mielőtt hajóra szállunk.
Én meg olyan csodálatosan érzem magam, mintha egy...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
"Trieszt, 19 . . szept. 18.
Drága édes Helénem!
- Ventné elment még egyet-mást bevásárolni, mielőtt hajóra szállunk.
Én meg olyan csodálatosan érzem magam, mintha egy kicsit sirai szeretnék. Lénikém, ez már a honvágy volna?
Félek ebben az idegen, üres szállószobában. Ha csengetek, bejön a szobapincér s ettől még jobban félek. Éppenséggel nem olyan, mint egy „felebarátunk, akit szeretnünk kell, mint önmagunkat."
De honvágyat? Hogyan érezhetnék? Ehez mindenekelőtt otthon szükséges, amely után sóvárogva vágyjunk. S ugyan merre van az én otthonom? Az Amália zárdából, ugy-e, minden nap, s a nap minden órájában tovavágytunk?
S valahányszor a tisztelendő Főnöknő valami ostoba csínyért megszidott, szemeimet vörösre sírtam, tengerentúli szép hazám után. S most, mikor itt állok a szállószoba ablakában, ahonnan látom a nagy hajót, mely ma este már Egyiptomba visz, annyival boldogabb volnék, ha megint csendesen ott fekhetnék nagy, meghitt hálótermünk kis keskeny vaságyában, s holnap reggel, a büszke Adria hullámai helyeit, az én kis Léni egérkém rózsás arca üdvözölne, amint a párnáiból előbujik."
Vissza