Elfújta a szél I-II.

Fülszöveg

Több évtizede már, hogy Margaret Mitchell Elfújta a szél című regénye különböző nyelveken bejárta a világot, s mindemellett, vagy éppen ezért, ma is méltán tarthat számot az olvasók rendkívüli érdeklődésére.
Mi a varázsa a könyvnek?
A kritikusok a regény megítélése szempontjából két csoportra oszlanak. Egyesek szerint érzelmes szerelmi történet áll a mű előterében, ezért az Elfújta a szél nem sokkal érdekesebb a többi hasonló tárgyú regénynél. Mások úgy vélik, hogy a társadalomrajz az értékesebb része a könyvnek, a szerelmi történet nem önmagáért való, hanem mintegy illusztrációja annak a történelmi-társadalmi folyamatnak, amely az amerikai kontinensen Észak és Dél harcával a feudális, rabszolgatartó Délt elindította a kapitalista fejlődés útján. Valójában tehát egy történelmi freskó áll előttünk: ijedt szemű néger rabszolgák, gondtalan ültetvényesek, végtelen gyapotmezők, majd pedig sebesültszállítmányok, vér, füst, végül a romok felett kibontakozó friss ütemű, új élet.
A vázolt három periódusban vívja egyéni harcát - érzelmeivel és gyakorlatiasságával - a regény főhőse, Scarlett O'Hara. Nélkülözések, megalkuvások kísérik útján. Összetett egyéniség: ízig-vérig a dinamikus élet embere, de a régi tespedt nyugalom (amely a háborúig a Délt jellemezte) utáni nosztalgiái egy meddő érzelem felé sodorják, s csak családi élete tragédia-sorozata után ébred rá, mennyire fölösleges volt ahhoz az emberhez ragaszkodnia, aki egy letűnt korszak képviselőjeként idegenül, tétován mozog az ő világában.
Nemcsak a pergő cselekmény, a fordulatokban gazdag, izgalmas meseszövés teszi rendkívül olvasmányossá ezt a könyvet, sokkal inkább a jellemábrázolás, lélekrajz, természetleírás sé környezetrajz, tehát, mindaz, ami lehetővé teszi, hogy egy mű hősei közel kerülhessenek hozzánk. Vissza