Válogatott vádbeszédek

Előszó

A római prózairodalom felvirágzása, „aranykora" a köztársaság utolsó egy-másfél évszázada volt. Ez összefügg az irodalom társadalmi szerepével, jelentőségével. Ebben az időszakban ugyanis a legnagyobb súlyú bel- és külpolitikai kérdésekben mindig a szenátus és a népgyűlés heves vitái során született döntés. A felszólaló politikusok a maguk, illetve az általuk képviselt közösségek nézeteit, kívánságait annál sikeresebben tudták érvényesíteni, minél meggyőzőbben, minél tetszetősebben tudták előterjeszteni. Ezért aztán igyekeztek a lehető legalaposabban felkészülni szereplésükre, először is retorikai képzettségük gyarapításával. Ez a vetélkedés kihatott a politikai szónoklatokon kívül más műfajok fejlődésére is, annál is inkább, mert az irodalmi élet vezető személyiségei részben ugyanezek a politikusok voltak. Az irodalom fejlődése ily módon függött a viták, a politikai élet szabadságától, ami a császárkorban lényegében megszűnt, s ez jelentős mértékben hozzájárult az irodalmi élet hanyatlásához.
A köztársaság korában a közélet, a politika kérdéseinek eldöntése az állami tisztségviselők, a magistratusok feladata, joga volt, tehát mondhatnánk: férfiak álltak szemben egymással; s mivel a szenátus és a bíróságok tagjai kizárólag férfiak voltak, a viták hangja is férfias: kemény, olykor éles, ám kötelezően tekintettel voltak a római nép méltóságára, az állam fenségére, így a hangvétel sohasem süllyedt a vulgáris obszcenitás szintjére. (Pedig a latin - és a görög - nyelv szókincse ugyancsak „gazdag" és árnyalt volt ebben a tekintetben...) Vissza