M. T. Cicero három könyve a kötelességekről Marcus fiához

Előszó

Másfél éve hogy e dolgozat készen áll. Az 1855-iki nyáron kedves órákat töltöttéin vele, midőn hosszasabb távollét után visszaérkezve a hazába, munkás akartam lenni addig is, míg magán-viszonyaimat rendezhetni, megkezdett dolgozataimat folytathatni fogtam. A munka tudományos végmunkája azon férfiúnak, ki mindenha egyike leszen a humanitas leghatalmasabb képviselőinek, s kinél nagyobb irót az ókorban ugy nem ismerek, mint nem az újban. Benne az embert, a polgárt, az irót többen többször támadták meg: majdnem hagymázos dühhel napjainkban. Pedig igaza volt Quintiliánnak, mondván: ille se profeeisse seiat, cui Cicero valde piacebit. S én ezt mindig nemcsak Ciceróra az iróra, hanem az emberre s az államférfira is kívántam értetni. Ő nem lehetett gyarlóság nélkül: adóját tőle is megkivánta az emberiség; gyarlóságai szembeszökők voltak: fényes alapon a legparányiabb folt is élesen felismerszik ; Caesar iránt igazságtalannak mutatkozott, s igazságtalanságában túlságos tan felállítására ragadtatta el magát: méltányt és mértéket ne követeljetek a szenvedőtől, a bujdosótól. 8 ő szenvedett fájdalmakat, melyek a legerősbet is összeroskaszthatják; ő nyugotról keletre és keletről nyugotra bujdosott, midőn e munkáját irta; bujdosott azok elől, kik - mint én is hiszem - nem fogtak volna rajta erőt vehetni, ha Caesar él, s kik őt végre is Caesar után küldöttek. Vissza