Marcus Aurelius római császár elmélkedései

Előszó

Részlet a könyvből:
"Szent Ágoston szerint élete megérdemli a keresztények utánzását. Francesco Barberini, az egyház nagynevű bibornoka, ki Marcus Aurelius munkáját 1667-ben olaszra fordította, a maga lelkét a pogány császár erényeinek szemléletével akarta a kardinálisi bibornál szégyenkezőbbre pirítani. Renen Kempis Tamással hasonlitja össze és megállapítja, hogy Marcus Aurelius elmélkedései a legemberibb könyv, amit valaha irtak. Stuart Mill szerint Marcus Aurelius nem dogmatikus értelemben ugyan, de jobb keresztény, mint szinte az összes, kereszténységet valló fejedelmek, akik azóta uralkodtak. Taine szemében ez a pogány császár a legnemesebb lélek, aki valaha élt.
Marcus Aurelius nehéz időben, nehéz körülmények között uralkodott. A szemlélődésre hajló férfiu bizonyosan inkább szeretett volna egész életén át csendes filozófiai problémákkal foglalkozni, mint egy sülyedő világbirodalmat védelmezni és kormányozni. De a sors a trónra ültette s ő viselte hivatalának emberfölötti terhét ingadozás, zugolódás nélkül mindvégig. A birodalom belsejében lázongások, dögvészek dultak, a határokon a barbár veszedelem fenyegetett, a társadalomban a katonai erények, az államalkotó és fenntartó tulajdonságok megfogyatkoztak, az emberanyag megritkult és elsilányodott s a császár, ki magas őrhelyéről mindent bárkinél jobban látott, kinek tudnia kellett, hogy a vég kezdete már csak ideig-óráig tartóztatható fel, mégis végső leheletéig teljesítette kötelességét." Vissza