Marcos Duprat

Előszó

"Immár több mint két évtizede, az absztrakcionizmus kifáradása óta, a nyugati festészet visszatért a látvány paradigmájához.
Ahhoz a látványmintához, amely lehet erőszakos, vagy békés, személytelen, vagy éppen portrészerű: mindenesetre ebből ered akár Bacon, vagy Balthus, akár a hiperrealisták, vagy Lucien Freud győzelme. De mint az absztrakt művészet kimerülésének első fölfedezői is bölcsen figyelmeztettek rá, a figuralitáshoz való visszatérés csak akkor lehet meggyőző, ha egy újféle, szigorú technikára és kompozícióra építkezik. A jelenkori brazil festészetben ezt a szigort senki sem testesíti meg alaposabban, mint Marcos Duprat" - írja J. G. Merquior, Duprat hazai kritikusa a festő 1990-ben Milánóban megrendezett kiállításának katalógusában. Úgy vélem, megállapítását kiindulópontnak s mintegy alaptételnek fogadhatjuk el, amikor a brazil művész magyarországi kiállítása alkalmával művészetének titkait kutatjuk.
S ha az idézett mondat világos tárgyszerűsége és a misztérium fogalma között némi ellentmondást lehetne sejteni, mindjárt hozzá kell tennünk, hogy korántsem ellentmondásról, hanem Duprat festészetének rendkívül sokoldalú karakteréről van szó, amelyben az európai, nagy klasszikus hagyományoktól, a múlt századi romanticizmuson s annak 20. századi következményein keresztül, a legújabb tendenciákig igen szerteágazó hatások játszottak közre, s amelyben a tiszta, világos, már-már racionális rendező elv egy enigmatikus világkép kibontakozásának alapjául szolgál. S ha már a romanticizmust emlegettük, éppen Delacroix fejtette ki, hogy a festészetben az emberi szenvedély rejtelmeibe csak a józan, szigorú technika elsajátításával és alkalmazásával lehet behatolni. Vissza