Marcelháza halászatának szakszókincse

Előszó

A halászat az ember egyik legősibb foglalkozása. A vadászat kiegészítésére vagy ennek pótlására szolgált. Az ősember eleinte kézzel fogta a halat a folyók kiöntéseiben, majd horoggal, szigonnyal, nyíllal, hálóval és idomított halászmadarakkal halászott. A vízi járművek feltalálása és tökéletesítése mind messzebb, egészen a mély tengerekig kiterjesztette a halászatot.
Valamikor megélhetést biztosított, ma már csak kedvtelésből űzik ezt a mesterséget, ezért hobbi- vagy szabadidőnyelvnek is nevezhetnénk. A vizek és a természet ősi hívó hangját hallja meg az az ember, aki horgászbotot vesz a kezébe. Megszólal benne a zsákmányszerzés ösztöne. Két látszólag ellentétes sajátosságot egyesít a halászat: izgalmas és megnyugtató egyszerre. Beszélhetünk a halászat nyelvéről is, hiszen a nyelv szó nemcsak "a szavakat alkotó beszédhangokból álló jelrendszer mint a gondolatok kifejezésének és társadalmi érintkezésének az eszköze" (ÉRTSz), hanem ennek valamely társadalmi rétegben, szakmai körben használatos formája, változata is.
A halászat mesterség, tudományát éppúgy el kell sajátítani, mint minden más mesterséget. Az anyaggyűjtésnél célszerű kombinálni különböző módszereket. A passzív módszernél csupán mint megfigyelő voltam jelen mások beszélgetésénél. Az aktív módszernél az adatközlők (Andruskó József - 77 éves, Németh László - 52 éves, id. Szűcs István - 84 éves, ifj. Szűcs István - 56 éves) válaszoltak kérdéseimre. A gyűjtést 1994-95-ben végeztem Marcelházán.
Nagyon fontos, értékmentő feladat az egyes foglalkozások szakszókincsének összegyűjtése a szlovákiai magyar nyelvterületeken is. A nép nyelve egy kincses bánya, melyet nem szabad elhanyagolnunk. Vissza