Az eltünt idő nyomában - Swann I-III.

Előszó

Részlet a könyvből: A kiadó - és a sorok írója - nagy fába vágja a fejszéjét, amikor egy régi tervét, a magyar Proust kiadását megvalósítja. Ha, mint annyi más esetben, ezúttal se volna szó másról, mint egy híres külföldi mű jól-rosszul sikerült tolmácsolásáról, bizonnyal épp oly túlzás volna a vállalkozás nehézségein sopánkodni, mint amilyen nagyképűség esetleges eredményeit felhánytorgatni. Itt azonban - és ezt nemcsak a célbeliek, a beavatottak tudják - az új francia, sőt európai regényírás tán legelső remekének, egy nem csupán témájában és légkörében rendkívüli, hanem stílusmódjában is kivételes írásművek hű magyar közvetítése a probléma, amely mind a fordítótól, mind pedig az olvasótól legalább kettőzött figyelmet, jóindulatot, sőt szeretetet kér, megannyi oly áldozatot, amire ma, valljuk be,nem mindgyárt találunk hajlamot. Épp ezért ez az elöljáró beszéd, amely a szó közvetlen értelmében valóban bevezetés óhajt lenni a prousti mű világába, először Proust jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, hogy ilymódon igazolja e vállalkozás jogcímét; azután, hogy megkönnyítse a prousti szöveg első olvasását, egyrészt a szöveg szép nehézségeire hívja fel a figyelmet, másrészt arra az élvezetre,amely e nehézségek feloldásával jár; végül pedig magáról a fordításról iparkodik számotadni, nem azért, hogy mentegesse valószínű fogyatékait, hanem csak hogy fogalmat nyújtson egy ily kísérlet mivoltáról, nyilt és rejtett kelepcéiről, gyötrelmeiről és öröméről. S ha aztán az olvasó - az is, aki először fog Prousthoz, az is, aki egészben vagy részben a francia eredetit is ösmerheti - kevesebb előítélettel s őszintébb kiváncsisággal kezd a könyvbe, a magyarázó megtette a dolgát, mivel utat egyengetett a közvetlen s remélhetőleg nem hiábavaló megismeréshez. Vissza